Search results
Úgy tudjuk, tíz százalékos béremelést ért el a szakszervezet a 2500 embert foglalkoztató autóipari beszállítónál, miután múlt hét csütörtökön két órás figyelmeztető sztrájkot tartott. Információink szerint azóta megegyezett a cégvezetéssel, így kettőről tíz százalékra tornázta fel az alapbér emelését és erről már a dolgozók is tájékoztatást kaptak a sopronkövesdi üzemben - írja a kisalfold.hu.
Marsitsné Horváth Marianna a helyi Vass elnök elmondta, hogy a cég direkt állományában, a gyártósoron dolgozók tíz százalékos béremelést kapnak január 1-jéig visszamenőleg. Az indirekt, kiszolgáló tevékenységet végző fizikai dolgozók négy százalékos béremelést kapnak, amit kiegészítenek számukra 13. havi fizetéssel és 78 ezer forint üdülési pénzzel. A raktárban dolgozók öt százalékos béremelést, üdülési pénzt, valamint 13. havi fizetést kapnak. Az irodai dolgozók négy százalékos béremelést kapnak, valamint két részletben 13. havi fizetést. (forrás: index.hu)
Kérésünkre tisztségviselői képzést tartott nálunk 2016. március 23-án a Vasas Szakszervezeti Szövetség két tisztségviselője, Tarsoly Imréné szakértő és László Zoltán alelnök. A képzés első felében a munkaidő, pihenőidő és szabadság kérdését dolgoztuk fel, majd a kommunikáció és szervezetfejlesztés kihívásaival foglalkoztunk.
A munkaadó és a munkavállalók képviselői nem tudtak megegyezni a béremelésről. Az Autoliv munkatársai nem fogadták el a cég vezetőinek 8 százalékos béremelési ajánlatát, tizenkét százalékos bérnövekedést akarnak elérni.
A Dunaferr DV. Vasas Szakszervezeti Szövetség és tagjai mindig is erőteljesen kiálltak érdekeik védelmében. Elsősorban a tárgyalóasztal mellett, megőrizve a mindenki számára fontos munkabékét, ám ha ez nem vezetett eredményre, a végső eszköztől sem riadtak vissza, sztrájkolni is képesek voltak.
A Vasas Szakszervezeti Szövetség és az MBMH kecskeméti Vasas alapszervezete szolidaritási nyilatkozatban fejezte ki támogatását az Audi Hungaria Motor kft. és az Autoliv Kft. munkavállalói részére, melyet itt olvashattok. Tegnap a Vasasok Kecskeméten osztogatták a szórólapokat és gyűjtötték az aláírásokat a támogatóktól.
Egység, összefogás, szolidaritás!
Gratulálunk az Autoliveseknek!!! Marsitsné Horváth Marianna a helyi Vasas alapszervezet elnöke hírül adta, hogy megállapodtak a cégvezetéssel. Szép munka volt! A részletekről, holnap a munkáltatói bejelentést követően adunk tájékoztatást. Azt is megtudtuk, hogy két hét múlva folytatódik a kollektív szerződés tárgyalása is. Ahhoz is hasonló sikert kívánunk!
Hajrá VASAS! Mindenkinek köszönjük a támogató szolidaritást!
Csúcsra pörög a termelés a nyugat-magyarországi autógyártóknál, beszállítóknál, miközben egyre jobban szorít a munkaerőhiány és az elvándorlás. Ám több, vezető vállalat ennek ellenére sem akarja teljesíteni dolgozói bérköveteléseit. Sztrájkfelhíváshoz vezettek az eddig eredménytelen bértárgyalások az Audi Hungaria Motor Kft.-nél, valamint az Autoliv Ipari és Kereskedelmi Kft. autóipari beszállítónál. A Vasas Szakszervezeti Szövetség szerint a nem megfelelő bérjuttatások miatt sztrájk közeli helyzet alakult ki további három járműipari vállalatnál is - amelyből kettő nyugat-dunántúli beszállító. - olvasható a napi.hu oldalán.
Április első keddje, ebben az évben április 5.-e, világszerte a láthatatlan munka napja. A Láthatatlan Munka Napját Kanadában kezdeményezték, Európában a Háztartásbeli Nők Európai Szövetsége (FEFAF, Fédération Européenne des Femmes Active au Foyer) karolta fel, amihez később számos európai uniós tagország is csatlakozott. Célja, hogy elismerje azt az értékes munkát, amelyet elsősorban a nők, az édesanyák, de mellettük számos férfi, apa is végez a gyermekek, idős, beteg vagy fogyatékossággal élő családtagok gondozásában.
A Magyar Szakszervezeti Szövetség egyetért a pedagógus társadalom követeléseivel, teljes mértékben támogatja azokat. - erről olvashatunk a MaSZSZ elnökségének levelében.