Search results
A Vasas Szakszervezeti Szövetség az alábbi közleményt fogalmazta meg a Dunaferrben kialakult helyzet kapcsán:
Ahogy az a hétvégi hírekből tudható, a Dunaferr munkavállalói nem kapták meg a törvényes határidőre márciusi fizetésüket. Már 7 hónapja törvénytelenül, részletekben történik a kifizetés, most azonban sem részletekben, sem egyben nem történt meg az átutalás, a menedzsment által április 8-án a dolgozóknak írt levél szerint ígért napra, április 10-ére. Sőt, a hétfői napon 14 óráig sem érkezett meg a számlákra a munkabér. Ezért a munkavállalók az igazgatóság épületéhez vonultak, hogy demonstrálják elégedetlenségüket. A helyi Vasas elnöksége - mivel ők december 11. óta nem léphetnek be a gyár területére - a kapun kívülről támogatta a dolgozókat. Molnár László a Dunaferr DV. Szakszervezeti Szövetség elnöke egy rövid videóban - amely itt megtekinthető - beszélt a kialakult helyzetről. Azóta úgy tűnik, elkezdődött a fizetések átutalása, azonban a dolgozók maradék bizalma is elfogyott. Ezért követeljük, hogy a magát a cég vezetőjének tartó személy őszintén, egyenesen mondja el, mekkora a baj, mire számítsanak a dolgozók a következő, április 30-ra ígért kifizetésnél!
Április első keddjén van a láthatatlan munka világnapja. A láthatatlan munka olyan típusú munkavégzés, amiért nem jár fizetés, sőt, gyakran köszönet sem. Teljesen természetes, hogy a munkánk mellett elvégezzük a háztartásbeli feladatokat, a kert körüli munkákat, bevásárolunk, befizetjük a csekkeket, ellátjuk a gyerekeket, esetleg idős vagy beteg családtagjainkat. Ezek a tevékenységek rengeteg időt és energiát emésztenek fel. Sokszor talán a család nem is becsüli igazán, csak az tűnik fel, ha elmarad. Általában a nőkre sokkal több láthatatlan munka hárul, hiszen sokan tartják a klasszikus munkamegosztást, miszerint a nő feladata a házimunka: főzés, mosás, vasaslás, takarítás, stb. A férfiak inkább a kertben (ha van) tevékenykednek, barkácsolnak és szerelnek. Csakhogy a két típusú láthatatlan munka gyakorisága igencsak eltérő.
A láthatatlan munka kalkulátor segítségével kiszámolhatjuk, hogy mennyi pénzt is kapnánk, ha ezt a munkát is megfizetnék nekünk.

Tájékoztatót adott ki a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) arról, mikor kérheti a munkáltató a dolgozó beoltottságára vonatkozó adatot - olvasható a Magyar Narancs online felületén. A Hatóság általános iránymutatása elsősorban a Munka Törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (Mt.) hatálya alá tartozó jogviszonyokra irányadó, és az abban foglaltak kizárólag a jelenlegi – tehát az annak kiadásakor fennálló – járványügyi helyzetben alkalmazandóak.
2021 sem az önfeledt dolgokról szól, eddig. Viszont amit az MBMH VASAS Alapszervezet tagjai tettek, az boldogsággal önt el, hiszen közülük a többség azt mondta, hogy lemond a szokásos húsvéti ajándékáról, a csokinyuszikról, és felajánlja nemes célra. A húsvétot megelőző három napon, közel 600 gyerekhez jutottunk el, nevelőotthonban vagy hátrányos helyzetű családban élőkhöz. Emellett a kecskeméti mentősöknek is jutott egy kisebb csomag a felajánlásokból. Mindenki hálás volt a nemes gesztusért, az ajándékokért. Büszke vagyok tagjainkra és nagyon szépen köszönöm nekik ezt a nem mindennapi felajánlást. És igen, ez a szakszervezet ereje. Nálam mindenki ötösre vizsgázott.
Szlávik István, az MBMH VASAS Alapszervezet titkára
A magyarországi munkások akkor is elmentek dolgozni, ha tudták vagy sejtették, hogy megfertőzte őket a koronavírus. Természetesen nem jószántukból, hanem azért tettek így, hogy ne veszítsék el a jelenléti bónuszukat. Sokakat eltántoríthatott az is, hogy a táppénz összege – legalább kétéves szolgálati idő után – csupán a fizetés 60 százalékát teszi ki (amúgy csak 50%), de az idei évben nem haladhatja meg a napi 10 733 forintot.
A HR portál 2021. március 16 – április 5. között online kérdőíves felmérést végzett, amely során összesen 1063 munkavállaló értékelte az utóbbi egy évet. A válaszadók alig egyharmada (29%) mondta azt, hogy nem okozott számára nehézséget a 2020 márciusa óta tartó időszak. 37% hullámvasútként élte meg jobb és rosszabb időszakokkal, míg mintegy 32% a negatívumokat hangsúlyozta („Nagyon nehéz év volt.”) Kiemelték, hogy a munkavállalók csaknem fele (49,5%) érzi azt, hogy ki van égve, elfogytak a mentális tartalékai. A felmérés készítői megkérdezték azt is, hogy a kitöltő a tavaly márciusi helyzethez képest most hol dolgozik. Jelenleg a felmérésben résztvevő munkavállalók egyharmada teljesen otthonról dolgozik, 38% naponta bejár, 29% pedig részben. A válaszok alapján a felmérésben résztvevők 12,5 százalékának pedig felmondott a munkaadója az utóbbi egy évben - olvasható a 24.hu cikkében.
Foglalkoztatási adatok: 2021 februárjában 104 ezerrel kevesebb magyarnak volt munkája, mint egy évvel korábban. A KSH adatai alapján decemberről januárra 97 ezren vesztették el az állásukat, februárban azonban 14 ezren vissza tudtak térni a munkába. Ez azt jelenti, hogy a háromhavi átlagos foglalkoztatottság 50 ezres csökkenést mutat az egy évvel korábbihoz képest.
Bérek: 2021 januárjában a teljes munkaidőben alkalmazásban állók - a legalább 5 főt foglalkoztató vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél és a foglalkoztatás szempontjából jelentős nonprofit szervezeteknél - bruttó átlagkeresete 411 000 forint, a kedvezmények nélkül számolt nettó átlagkereset pedig 273 300 forint volt, mindkettő 9,5 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban. A reálkereset 6,6 százalékkal emelkedett.