Search results
A Szakszervezetek Pán – Európai Regionális Tanácsának (PERC) Női Bizottsága 2017. május 23-24-én, Magyarországon tartotta meg ülését. A konferenciát a LIGA szakszervezetek szervezésében a FES támogatásával rendezték meg. A rendezvényre meghívást kapott a Magyar Szakszervezeti Szövetség Női Tagozata is, melyet Kiss – Rigó Alíz (KASZ) és Kovács Anikó (VASAS) képviseltek. A konferencián 12 ország tisztségviselői voltak jelen a közép kelet és kelet európai régióból, valamint részt vettek az ETUC és az ILO szakértői is. Két fő téma a Nők és férfiak ellen irányuló munkahelyi erőszak elleni küzdelem valamint a „Számolj velünk „kampány értékelése voltak. Az eseményről készült összefoglaló itt olvasható. Az ILO konvencióhoz kapcsolódó anyag pedig itt található.
Felhívjuk tisztségviselőink figyelmét, hogy honlapunk belső felületére, a Dokumentumtárba feltöltésre került a május 22-i munka törvénykönyvéről tartott oktatás két anyaga.
A Dunaferr-es érdekvédelmi folyamatokról kaptunk tájékoztatást Mucsi Zoltántól a Dunaferr DV. Vasas Szakszervezeti Szövetség elnökétől, melyet itt olvashattok.
2017. május 19.-én a Vasas Szakszervezeti Szövetség képviseletében koszorúzással emlékeztünk meg az ózdi 13 halálos áldozattal járó üzemi robbanásról. Egyúttal az "Ózdi Napok" keretében az Ózdi Örökségvédelmi Mozgalom szervezésében felavatásra került végleges helyén az emlékkő! A megemlékezésen és az azt követő előadásokon részt vett Bodnár József, Ficzere Zoltán, Hajdu Antal és Stion Péter, beszédet mondott László Zoltán alelnök.
Meghívás érkezett a Vasas Szakszervezeti Szövetség tagjai és dolgozó részére a BIDF (Budapest International Documentary Festival) évközi vetítéseinek következő filmjére.
Comme des Lions/ Oroszlánszívűek - Franciaország, Aulney, nem is olyan rég...
Az Oroszlánszívűek című dokumentumfilm valódi hősei olyan gyári dolgozók, akiknek történetét nézve úgy érezhetjük, talán érdemes harcba szállni.
A vetítés helyszíne: Budapesti Francia Intézet (1011 Budapest, Fő u. 17.)
Időpont: Június 1. 18:30
Jegyár: 500 HUF
A május 11.-i Vasas kongresszust követően átadásra kerültek azok a kitüntetések, melyeket a munkahelyi szervezetek, régiók, szakmák vagy rétegek javaslatára az Elnökség odaítélt az arra érdemes tisztségviselőknek. Az elismerésben részesültek névsora itt olvasható. Mindannyiuknak szeretettel gratulálunk és további eredményes munkát kívánunk!
Az idei, egy különleges év, mivel két olyan kollégánk is nyugdíjba vonul(t), akik már nagyon régóta öregbítik a Vasas hírnevét, és munkájuk eredményeként sok-sok tisztségviselő és kolléga gyarapodott olyan tudással és tapasztalattal, ami jelentősen megkönnyíti további munkánkat. Köszönjük!
Tájékoztatjuk tisztségviselőinket, hogy az idén július 5-8. között - beérkezés 5.-én, szabadidős program 8.-án - tartja hagyományos Nyári Egyetemét a Vasas Szakszervezeti Szövetség. A rendezvény helyszíne: Veszprém. A további tudnivalókról, a programokról folyamatosan tájékoztatunk benneteket. Figyeljétek honlapunkat!
Hétfőn délután a Klub Rádiónak adott telefonos interjút Balogh Béla a Vasas elnöke. A beszélgetés témái voltak: bértárgyalások helyzete, munkáltatói attitüd, munkaerőhiány és elvándorlás, Vasas cégek helyzete, kollektív szerződések és cafetéria, törvény módosítási kísérlet, a Vasas tagszervező munkája és eredményei. Az interjú első fele itt található, a második rész pedig innen hallgatható meg.