A Vasas Szakszervezeti Szövetség képzési rendszerének alapja az éves képzési terv, ami 2009 óta a nemzetközi szakszervezeti képzési rendszereknek megfelelően több, egymásra épülő modulból áll össze, de meghagyjuk azt a rugalmasságot alapszervezeteink, régióink részére, hogy a modulok nem csak egymás után végezhetőek el, hanem úgynevezett mix-képzésekre is alkalmasak, azaz összeválogatva az éppen a résztvevőket érdeklő témákat is lehet képzést rendelni a Vasas Képzési Irodájától.

Képzéseinket elsősorban saját szakértőink tartják, illetve kapcsolatban állunk számos külső szakértővel is, adott téma jeles, elismert tudójával (jogászok, közgazdászok, könyvelők).

Képzéseink kiemelt témakörei:

  • munkajog

  • szakszervezeti jogok, kötelezettségek

  • részvételi intézmények ( ÜT, FB)

  • munkavédelem

  • szociális párbeszéd

  • kommunikáció (önismeret, konfliktuskezelés, tárgyalástechnika, csapatépítés)

  • egyenlő bánásmód és esélyegyenlőség

Képzéseink helyszínének meghatározásában általában az alapszervezet igényeihez alkalmazkodunk, a legritkábban tartjuk az ismeretátadó programokat a budapesti központban. Az ország minden pontján szervezzük az oktatásokat.

Képzési programunk fénypontja a minden évben nagy sikernek örvendő Nyári Egyetem, ahol közel 200 fő szokott részt venni tisztségviselőink, tagjaink közül. A három napos, országos programunkra neves közszereplőket, politikusokat, közgazdászokat, jogászokat hívunk, hogy a szakszervezetek, kivált az ágazatunknak aktuális problémákat, kérdéseket minél mélyebben, több aspektusból vizsgáljuk meg. A Nyári Egyetem helyszíne is minden évben változó, az ország összes nagy városában megfordultunk már.

 
bakony.jpgcib.jpgcontessa_vasas.jpgcorvin_logo.jpggosztolavasas.jpghoteleuropa.jpgpraktikervasas.jpgvodafone.jpgbakony.jpgcib.jpgcontessa_vasas.jpgcorvin_logo.jpggosztolavasas.jpghoteleuropa.jpgpraktikervasas.jpgvodafone.jpg
TOP