Sikeres Vasas akció

vasasA tegnap három helyszínen lebonyolított Vasas akció egyértelműen sikeresnek mondható, legalábbis a  figyelemfelkeltés szempontjából. Bízunk benne, hogy az üzenet eljutott a "célcsoporthoz" is, és az érintett német munkáltatók hathatós lépéseket tesznek a kialakult helyzet megváltoztatásának érdekében, és a továbbiakban betartják az európai uniós és magyar jogszabályokat, tiszteletben tartják a munkavállalók és a szakszervezetek alapvető jogait.

Ma - VASAS demonstrációk!!!

2015. október 19-én, azonos kezdéssel, 13 óra 30 perckor demonstrációt tartott a VASAS Szakszervezeti Szövetség Budapesten, Tatán és Szombathelyen. Három helyszínen, de ugyanazért a célért, a dolgozók érdekeinek védelmében, a szakszervezeti szervezkedés szabadságának biztosítása és a munkavállaló ellenes munkáltatói fellépések ellen emelték fel hangjukat. Német tulajdonban lévő cégeket szólítottak fel jogkövető, tisztességes, európai és nemzetközi egyezményeknek megfelelő foglalkoztatásra, a társadalmi és a szakszervezeti érdekek figyelembevételére. A megmozdulásokon a szakszervezeti összefogást és szolidaritást erősítve jelen voltak a VSZ, a BDSZ, a KASZ és a HVDSZ 2000 képviselői, valamint Kordás László a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke is.

Tatán a Güntner Kft. előtt demonstráltak, a munkavállalók kiszolgáltatottsága, túlterheltsége, az elégtelen munkaszervezés miatt (mint ismeretes október 6-án halálos munkabaleset is történt a cégnél), illetve a szakszervezet szervezését felvállaló kolléga és testvére eltávolítása, valamint a szakszervezet megalakításának akadályozása ellen,

Szombathelyen az AKE Hungary Kft. előtt szintén tüntettek a munkavállalóknak járó, munkaszerződésben rögzített járandóságok kifizetésének elmaradása és a szakszervezeti tagok megfélemlítése ellen,

Budapesten a Német Nagykövetség előtt sajtótájékoztatót tartottak a szakszervezet képviselői, és nyílt levelet adtak át a követség gazdasági referensének.

 

Ünnepi ajánlat - La Contessa

A szilvásváradi La Contessa Kastélyhotel (www.lacontessa.hu) eljuttatta hozzánk az év végi ünnepekre szóló kedvezményes ajánlatát tagjaink részére. Az ünnepi programokról, és a kedvezmény mértékéről bővebben itt olvashattok.

Kellemes kikapcsolódást kívánunk!

 

Eljöhet-e a szakszervezeti reneszánsz?

Hogyan tovább szakszervezet?” címmel tartottak kerekasztal beszélgetést múlt héten Visegrádon a XII. Magyar Munkajogi Konferencián, ahol a munkavállalói érdekvédelem hazai és európai kilátásait taglalták a meghívott vendégek. A hozzászólók egyetértettek abban, hogy az európai szakszervezeti mozgalmak válságban vannak és arra is vállalkoztak, hogy felvázolják, milyen megoldásokkal újulhatnának meg ezek a munkavállalói szervezetek. tovább a cikkhez

comment: A szakszervezetek (így a Vasas) tisztségviselői – hosszú idő után, idén először - nem voltak jelen a rendezvényen, mivel az NGM társadalmi párbeszédért felelős illetékesei nem engedélyezték a részvételt. A finanszírozást tiltó levélben érdemi indoklás nem volt. Történt ez annak ellenére, hogy minden Ágazati Párbeszéd Bizottság határozatban, felelős döntés alapján, saját anyagi kerete terhére kívánt részt venni az ország legnagyobb munkajogi konferenciáján! Így sajnos véleményt sem tudunk nyilvánítani az elhangzott előadásokról.

 

Extra szombat esték a cirkuszban!

A Fővárosi Nagycirkusz „Balance - Egyensúlyban önmagunkkal és a világgal” című előadása december 31-ig látható. Október és november hónapban minden szombat esti előadáson 40% kedvezménnyel várják a Vasas szakszervezet tagjait és hozzátartozóit! Az előzetes foglalásokat a jegyrendelő nyomtatványban megadott elérhetőségeken várja Fülöp Anett értékesítési menedzser-közönségszervező.

Jó szórakozást kívánunk!

IG Metall Kongresszus

igmetallMa megkezdődött a német  IG Metall (vasas) Szakszervezet 23. kongresszusa.  A 485 küldött egy hetes kongresszuson vesz részt, melynek napirendjei között szerepel a beszámoló valamint az új program elfogadása, és az új vezetés megválasztása. Szerdán program szerint megtiszteli a kongresszust Angela Merkel német kancellár is.  A küldötteken kívül több mint száz külföldi meghívott - köztük a magyar VASAS  képviseletében Balogh Béla elnök és Bábel  Balázs nemzetközi titkár - van jelen a rendezvényen.

A kormány módosítaná a Munka törvénykönyvét

A Magyar Szakszervezeti Szövetség elnökével, Kordás Lászlóval készített interjút a témában a Hír TV riportere, ami az alábbi linken tekinthető meg:

http://hirtv.hu/videok/137528

 

Ezt a költséget is kötelező lenne a munkáltatóknak megtéríteniük

Elszámolhatja-e a tömegközlekedés költségeinek megtérítését a munkáltató, és milyen adózási szabályokkal kell tisztában lennie?
A munka törvénykönyve 51. paragrafusának (2) bekezdése előírja a munkáltatóknak, hogy a munkavállalónak a munkavégzéséhez kapcsolódóan, annak érdekében indokoltan felmerült költségeit meg kell téríteniük. tovább a cikkhez

 

Piaci kényszer lesz a béremelés

Rövid távon legfeljebb csak mérsékelni lehet azt, hogy aki tud, az nyugatra megy dolgozni, mondta Rolek Ferenc, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének alelnöke egy, a munkaerőhiányról szervezett konferencián. Bár talán a vendéglátásban látszik a leginkább az, hogy nem lehet elég dolgozót találni, mert aki tud, az kimegy külföldre, Rolek szerint az egész magyar gazdaságban hiányzik a képzett munkaerő a hegesztőktől az informatikusokig. tovább...

 

Ma - Vasas demonstrációk!

guntner2015. október 19-én, azonos kezdéssel, 13 óra 30 perckor demonstrációt tartott a VASAS Szakszervezeti Szövetség Budapesten, Tatán és Szombathelyen. Három helyszínen, de ugyanazért a célért, a dolgozók érdekeinek védelmében, a szakszervezeti szervezkedés szabadságának biztosítása és a munkavállaló ellenes munkáltatói fellépések ellen emelték fel hangjukat. Német tulajdonban lévő cégeket szólítottak fel jogkövető, tisztességes, európai és nemzetközi egyezményeknek megfelelő foglalkoztatásra, a társadalmi és a szakszervezeti érdekek figyelembevételére.

bakony.jpgcib.jpgcontessa_vasas.jpgcorvin_logo.jpggosztolavasas.jpghoteleuropa.jpgpraktikervasas.jpgvodafone.jpgbakony.jpgcib.jpgcontessa_vasas.jpgcorvin_logo.jpggosztolavasas.jpghoteleuropa.jpgpraktikervasas.jpgvodafone.jpg
TOP