Search results
A Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának (VKF) csütörtöki ülésén a felek megállapodtak arról, hogy mennyi lesz 2023-ban a minimálbér és a garantált bérminimum. Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár azonnali sajtótájékoztatót tartott ma délután, ahol elmondta, hogy jövőre a minimálbér 16 %-kal nő és bruttó 232.000 forint lesz, és a garantált bérminimum 14 %-kal, bruttó 296.400 forintra emelkedik.
Az Országgyűlés 136 igen, 27 nem szavazat mellett 30 tartózkodással elfogadta az “Egyes foglalkoztatási tárgyú törvények módosításáról” című törvényjavaslatot, így módosult a munka törvénykönyve. Erről az uzletem.hu cikkében, ITT olvashatok részletesebben. Szakszervezeti oldalról több pontban fogalmaztunk meg aggályokat, de a felvetéseink süket fülekre találtak. A módosítások 2023. január 1-től életbelépnek. A változásokról és annak várható következményeiről természetesen a jövő év elején tervezünk oktatást tartani. Addig is, ha bármilyen kérdés merül fel ezzel kapcsolatban, keressétek bizalommal a Vasas szakértőit.

A budapesti Operettszínház Lehár Ferenc pályafutásának egyik legmeghatározóbb operettjét, A mosoly országa című előadását ajánlja tagjaink figyelmébe, melyet január közepén tekinthetnek meg az érdeklődők.
A darab keleti motívumok inspirálta látványvilágával, korabeli jelmezeivel és az operett műfaj csodálatos zenéjével járja körül a kulturális és társadalmi különbségek komoly kérdéseit. A nemzetközi tematikához illően az előadást a világhírű brit rendező, Stephen Medcalf állította színpadra.
Karácsony közeledtével 25% kedvezményt biztosítanak az alábbi két előadásuk belépőinek árából:
2023. január 13. 19:00 – főbb szerepekben: Kiss Diána, Ninh Duc Hoang Long
2023. január 15. 19:00 – főbb szerepekben: Fischl Mónika, Vadász Zsolt
A kedvezmény online a MOSOLY25 kód beírásával érvényesíthető az alábbi linken:
https://operett.jegy.hu/?event_disabler=598
Jegyek december 24. éjfélig, vagy a kedvezményes helyek erejéig válthatók! Jó szórakozást kívánunk!

-
-
-
-
- Az év elejétől 17% alapbér emelés, amit augusztusra további 7% követ majd!
- Négy évközi inflációs kifizetés védi a kollégákat az áremelkedések negatív hatásai ellen.
- Sikerült megőrizni a vakációs juttatást!
- Az év végén 13. havi fizetés várja a kollégákat.
- Áprilisban egy eredményrészesedést fizet a munkatársak számára a cég.
- Hiába a szabadságok kiadását variálni akaró jövő évi törvényitervezet, hála a Vasas tárgyalóinak a Mercedes gyár munkatársai 2023-ban 8 nap szabadságot biztosan az általuk megjelölt dátumon vehetnek majd ki!
-
-
-
A Dunaferr szempontjából fontos rendeletet jelent meg kedd este a Magyar Közlönyben, ami egyébként nem nevesíti a dunaújvárosi gyárat, viszont a megfogalmazásból egyértelműen be lehet azonosítani azt. A csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló törvényt módosította a 521/2022. (XII. 13.) Kormány rendelet, ami ma lépett hatályba. Ez alapján akár megindítható a társaság felszámolása, és egy esetleges új tulajdonos bevonása. A kialakult helyzetet latolgató portfólió cikk ITT olvasható.
Értesüléseink szerint a mára tervezett kokszoló leállítás elmaradt, érkezett egy kisebb mennyiségű szén a termeléshez. Bízunk a kedvező fordulatban és folyamatos kapcsolatot tartunk a dunaújvárosi kollégákkal.
A WorkTransitionCEE román, szlovák és magyar munkáltatók, valamint szakszervezetek projektje, mely az Európai Bizottság finanszírozásával valósulhatott meg, és amely a digitalizáció, automatizáció munkahelyekre, munkavállalókra gyakorolt hatását vizsgálja. A projektkonzorcium képviselői 2022. december 6-án és 7-én találkoztak Bukarestben, hogy megvitassák a projekt eredményeit és a nemzeti szakpolitikai ajánlásokat. Lehetőség volt a projekt partnerei számára, hogy megosszák egymással a WorkTransitionCEE projekt megvalósítása során szerzett bevált gyakorlatokat és tanulságokat, valamint megvitassák a nemzeti és közép-kelet-európai szintű további lépésekre vonatkozó javaslatokat a munka és a társadalmi párbeszéd jövőjével kapcsolatban.
Miközben a 15/90/2022-11.30. kormányhatározat szerint folyik a leállás a Dunaferrnél, a fizetés napját megelőző munkanapon levelet kaptak a cégnél dolgozók. Ebben a helyzetben, karácsony előtt a fizetésük egy részét (nettó 200 ezer forintot) kaptak meg december 9-én, a fennmaradó rész kifizetéséig pedig "türelmet kér" a levél írója. Az, hogy a fennmaradó összegek kifizetése mikor történhet meg, már nem is szerepel dátum szerint az irományban, csak annyi: ...akkor, ha társaságunk külső pénzügyi segítséget kap, vagy kintlévő pénzügyi forrásai rövid időn belül beérkeznek. No comment! :-(
