Search results
2019-ben fogadták el azt az EU-s irányelvet (2019/1154-es EP/EC), mely kimondja, hogy az apai pótszabadságnak minimum 10 munkanap időtartamúnak kell lennie. Az apai pótszabadság a férfiaknak jár, amikor gyermekük születik.
Ennek a bevezetésére a tagországok 3 év haladékot kaptak, ami 2022. augusztus 2-án lejárt. A magyar kormány azonban nem tett intézkedéseket az irányelv hazai gyakorlatba ültetéséért. Így ma, Magyarországon továbbra is csak 5 nap (ikrek születése esetén 7 nap) szabadság jár az újdonsült édesapáknak, amit az apa kérésének megfelelő időpontban, de legkésőbb a szülést követő második hónap végéig a munkáltató köteles kiadni. A pótszabadság idejére a munkáltató az apa részére távolléti díjat fizet. Tehát, igazából az apaszabadság költségeit a munkáltatók viselik. Ezért is érthetetlen, hogy a „családbarát” kormány miért nem lép az ügyben. Különösen furcsa és aggályos a korábbi családokért felelős tárca nélküli miniszter, a jelenlegi köztársasági elnök, Novák Katalin hallgatása a témában.
A Vasas Szakszervezeti Szövetség Nőbizottsága követeli, hogy a kormány családpolitikája során kezelje egyenlő szülőként az apákat, és első lépésként, legalább az általa is elfogadott irányelv szerint minimálisan járó 10 nap apaszabadságot, haladéktalanul, törvényben garantálva, biztosítsa számukra!
Ahogy azt már korábbi cikkünkben közzétettük, a Libri és a Vasas együttműködése nyomán idén noveberig, havonta 2 adott napon 20%-kal olcsóbban vásárolhatnak tagjaink a LIBRI üzleteiben. Az augusztusi kedvezményes napok ma és holnap, augusztus 9-10. Éljetek a lehetőséggel, olvasni öröm!
Az olvasás egy izgalmas kaland, nagy öröm. Ne feledjétek! A Vasas tagok júliusban, két napon 20% kedvezménnyel vásárolhatnak könyveket országszerte a Libri könyvesboltokban a tagkártya felmutatásával!
SZUPER LEHETŐSÉG: Szakszervezetünk balatonalmádi üdülőjében kedvezményes áron, nyugodt helyen nyaralhatnak a Vasas aktív és nyugdíjas tagjai, valamint azok közvetlen hozzátartozói. A gyermekbarát, zöld környezet kiválóan alkalmas családi üdülésekre, kirándulásokra, de baráti társaságoknak is kiváló lehetőség egy balatoni kiruccanásra. A részvételi díj tartalmazza a teljes ellátás mellett a strandbelépőt, valamint az ingyenes parkolási lehetőséget is. Az üdülőben nem szakszervezeti tagok üdültetése is lehetséges valamivel magasabb költségtérítés megfizetése mellett.
A barátságos és felkészült személyzet mindenben készséggel áll a vendégek rendelkezésére. Szeretettel várunk! Nyaralj a Vasas üdülőben!
Üdülőnkben – a helyszínen is - MKB, OTP és K&H SZÉP kártyák szállás, vendéglátás, szabadidő alszámláiról is lehet fizetni!
ITT találhatod az almádi üdülő szabad kapacitásait augusztus hónapra. A szabad kapacitások a fehér színű, foglalt felirattal nem jelzett időszakok. A szobák, faházak és apartman férőhelyeiről és az árakról a ITT tudsz tájékozódni.

Az idén, két év kényszerű kihagyás után, Budapesten kerül megrendezésre a Vasas hagyományos Nyári Egyeteme. A rendezvényt, ma 9 órakor Spieglné dr. Balogh Lívia elnök nyitotta meg, miután Józsefváros alpolgármestere és a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke is köszöntötte a jelenlevőket. A csaknem 140 fő résztvevő, délelőtt az automatizáció és digitalizáció kihívásairól, a klímaváltozás munkahelyekre és munkavállalókra gyakorolt hatásairól, illetve a járműipari transzformációról hallgathat meg előadásokat. Az ebédet követően a TPI munkatársai tartanak szekciófoglalkozásokat "Akciók, kampányok – képzések - tagszervezés" témákban. A vacsorát követően zenés-táncos ismerkedési esttel zárul a mai program.
A társadalmi egyeztetés intézményének visszaállítását, valós és hiteles egyeztetést követelnek a szakszervezetek – reagált a Magyar Szakszervezeti Szövetség a kata adózási rendszer átalakításának körülményeire, amellyel – a szövetség szerint – Orbán Viktor miniszterelnök Brüsszelben tett ígéretét megszegve itthon ismét keményen arcul csapta a társadalmi és szociális partnereket. A cikk folytatása...
Az idén nyáron sem maradunk cirkuszi előadás nélkül a Balaton parton. A Magyar Nemzeti Cirkusz illetve a Richter Flórián Cirkusz kedvezményes jegyárakat biztosít a Vasas Szakszervezeti Szövetség számára, amit egyénileg igényelhetnek tagjaink a megadott elérhetőségeken.
Magyar Nemzeti Cirkusz – 2022. július 1 - augusztus 27. | BALATONLELLE – Cirkusz tér
ITT olvasható a részletes információ!
A jegyigényeket brezovszki.valeria@magyarnemzeticirkusz.hu e-mail címre kell küldeni, vagy egyszerűen IDE kattintva kitölthető az űrlap. A visszaigazolás azonnal érkezik a postaládába!
Richter Flórián Cirkusz – 2022. július 1- augusztus 27. | ZAMÁRDI – Cirkusz Park -Siófoki u. 26.
A részletes információ ITT olvasható!
A jegyigényeket brezovszki.valeria@magyarnemzeticirkusz.hu e-mail címre kell küldeni, vagy egyszerűen IDE kattintva kitölthető az űrlap, és a visszaigazolás azonnal érkezik a postaládába!
Az iskolai „kitűnő tanuló cirkuszi kupont” is elfogadják, amit elegendő a jegypénztárban leadni jegyvásárlás során.
A kedvezményes jegyet kizárólag a kinyomtatott visszaigazolással lehetséges megvásárolni a cirkusz pénztárában.