Search results
Döbbenten olvasták a szakszervezeteknél a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége (MGYOSZ) frissen „összedobott” többpontos javaslatát, amelyet a vészhelyzetre hivatkozva a gazdasági válság kezelésére nyújtott be a kormánynak - olvasható a szakszervezetek.hu oldalán.
Ez a többpontos mentőcsomag ugyanis pillanatnyilag nem más, mint a munkavállalók tökéletes kizsigerelésére alkalmas terv. A MAGYOSZ megalkotta a rabszolgatörvény még durvább változatát, amivel az eddiginél is kiszolgáltatottabb helyzetbe hoznák a dolgozókat. Ráadásul a tervezet több pontban is sérti az uniós jogokat. A MASZSZ és a SZEF azzal egyetért, hogy meg kell menteni a vállalkozásokat, de annak nem a munkajogi szabályok durva módosítása a módja. A mintegy 130 ezer munkavállalót képviselő Magyar Szakszervezeti Szövetség és a közel 60.000 közszolgálati munkavállalót képviselő SZEF határozottan tiltakozik a tervezet bevezetése ellen, s azonnali egyeztetést kezdeményez.
A fizetés nélküli szabadságot nem lehet egyoldalúan elrendelni, arra vagy a munkavállaló kérelmére, vagy a munkáltató és a munkavállaló megállapodása alapján kerülhet sor. Ez utóbbi, a most kialakult járványügyi vészhelyzetben több munkahelyen is felmerült. De mi is a gond ezzel?
A tegnap kihirdetett 47/2020. (III. 18.) Kormány rendelet a koronavírus világjárvány nemzetgazdaságot érintő hatásának enyhítése érdekében szükséges azonnali intézkedésekről ITT olvasható.
ITT pedig megtalálhatók a hiteltörlesztési moratóriumra vonatkozó legfontosabb tudnivalók.
Értesítjük a Vasas Önsegélyező Pénztár tagjait és a kapcsolattartó tisztségviselőket, hogy a mai naptól a Pénztár budapesti irodájában (1086 Bp. Magdolna u. 5-7.) a személyes ügyfélfogadás a járvány miatt kihirdetett veszélyhelyzet miatt, annak fennállásáig szünetel. A Pénztár működése folyamatos, az ügyintézés email és telefonos kapcsolat útján továbbra is zökkenőmentes. Megértésüket köszönjük!
Email: onsegelyezo@vasasok.hu
Telefon: +36 70 636-1121
Azonnali és határozott átmeneti intézkedést vár a kormánytól a MaSZSZ, amely naponta szembesül a koronavírus-járvány miatti elbocsátásokkal, első körben azoknál a szervezeteknél, amelyek már most sem tudnak megbirkózni a kialakult gazdasági helyzettel. Rendkívüli támogatásokat, a banki tartozások átütemezését vagy azok kedvezményes banki hitelek formájában való megoldását követelik a szakszervezetek. Az érdekvédelmi szakértők a külföldi tapasztalatokat, nagy nemzetközi érdekvédelmi szervezetek ajánlásait és nem utolsó sorban a hazai gyakorlatot, a munka világának teljes ismeretét vették alapul javaslataik megfogalmazásánál. Kordás László a MaSZSZ elnöke azt hangsúlyozta, hogy a kormánynak sürgősen segítenie kell a munkavállalókon, s nem bízhatja a sorsuk elrendezését a munkáltatóval való egyezkedésre. Az erről szóló írás a piacesprofit.hu oldalán olvasható.
A Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) összegyűjtötte a munkavállalók védelme érdekében hozott európai kormányzati intézkedéseket, hogy bárki összevethesse azokat a magyar lépésekkel. Szomorú vagy inkább dühítő ami kiolvasható az alábbi sorokból.
Lépett a Suzuki, a BMW és a Mercedes is A cikk folytatása...
A tegnap megjelent új kormányrendeletben foglaltak különösen veszélyesek a munkavállalók számára, ha nincsenek résen, és nem tesznek meg mindent annak érdekében, hogy csak ésszerű kompromisszumokba menjenek csak bele. A rendelet célja a "rugalmasság biztosítása" a munkahelyeken és a kihirdetett veszélyhelyzet idejére, valamint az azt követő 30 napra érvényes. De ez a rugalmasság csak a munkáltatóknak biztosít szabad kezet, a munkavállalókat pedig gúzsba köti.
A legnagobb gond a szabályozásban az, hogy gazdasági okokra hivatkozva szinte teljhatalommal ruházta fel a munkáltatókat. Ez rendkívül veszélyes, ugyanis a munkavállalók alárendelt helyzetben vannak a munkáltatóval szemben és egyedül szinte soha nem alkuképesek. Mindannyian átéltük már, amikor a főnök nyomást gyakorolt ránk, a fizetésünk egy részével vagy a megélhetésünkkel fenyegetett, ha nem akartunk bizonyos esetekben kötélnek állni. Az átmeneti módosítások miatt erre ismét kiváló lehetőségeik lesznek, ha nem fogunk össze!
Ne felejtsd el, hogy szakszervezeti tagként jogod van szakmai segítséget igényelni, semmit ne írj alá anélkül, hogy nem egyeztettél a helyi szakszervezeti képviselőkkel. Tudtad, hogy arra is lehetőséged van, hogy megbízd a szakszervezeti képviselődet, hogy ilyen ügyekben helyetted és nevedben eljárjon? Ha eddig nem tetted meg, most különösen fontos, hogy erről egyeztess a helyi szervezettel.
A Vasas szakértőinek fentiekkel kapcsolatos iránymutatása ITT olvasható. Kérünk titeket, terjesszétek az abban foglalt információkat, és keressétek a Vasas tisztségviselőit!
Korlátozott fordulatszámon működnek a gyárak, a dolgozók attól tartanak, jövedelem nélkül maradnak. A Vasas Szakszervezet azonnali intézkedéseket vár. Az autógyárak sorra jelentik be a leállást. A cikk folytatása...