Search results
A Magyar Szakszervezeti Szövetség az országgyűlési választások előtt elkészítette a választásokon induló pártokkal kapcsolatos elvárásait. Ebben a Fehér könyvben összefoglalták, hogy melyek a legfontosabb kihívások és törekvések a munkavállalók élethelyzetének javítására és milyen elvárások vannak a következő kormánnyal szemben. A kiadvány a Magyar Szakszervezeti Szövetség honlapjáról letölthető itt.
Az autóipari elektronikai alkatrészek gyártásával foglalkozó Johnson Electric Hungary Kft. Vasas alapszervezete múlt héten tartotta a bértárgyalásokat megelőző kiemelt munkaértekezletét. Az ózdi gyárban elsősorban a termelést végzik, de van egy hatvani telephely is, ahol a mérnökségi és szolgáltatásokat nyújtó részlegnek köszönhetően a diplomás munkavállalók aránya eléri az 50 százalékot. Jelenleg a két gyárban mintegy 1500 fő dolgozik. A megbeszélés az ózdi központban Hernádi Gábor és Szimilényi Róbert vezetésével zajlott. A szakmai egyeztetésen részt vettek a Vasas Szakszervezet munkatársai: Balogh Béla elnök, Hajdú Antal régiós ügyvivő, Szőke Zoltán szakmai ügyvivő, valamint Rácz Ferenc szakértő is. A cégvezetéssel történt egyeztetésen kiemelt téma volt az idei béremelés, a helyi bérkompenzáció, valamint a cafetéria és bónuszrendszer átalakítása. A gyárlátogatással záródó programon szóba kerültek az alapszervezet megerősítésére és a szakmai fejlesztésére vonatkozó tervek és feladatok is.
A látszólagos csend ellenére roppant feszült helyzet alakult ki több meghatározó hazai iparvállalatnál az idei bértárgyalásokat illetően. A Vasas alelnöke, László Zoltán a Zoom.hu-nak adott interjújából kiderül, hogy csak a Vasas látókörében jelenleg négy olyan vállalat van, amelynél a sztrájkhajlandóság felmérése már lezajlott. A négyből három kimondottan nagyvállalat, a foglalkoztatottak száma meghaladja az ezret. Elsősorban nem a bérnövekedés mértékével van a baj, hanem az elosztás módjával akad problémája a szakszervezetnek. A cikket teljes terjedelmében itt olvashatjátok.
Munkaerőhiány, teljes foglalkoztatottság, felzárkózás, de milyen áron? Milyen áron? Hát nem Gábor Áron- inkább MINDENÁRON! A dolgozó, ha kell, bejön, ha nem akar, akkor is, hisz a főnöke elvárja tőle, ha nem, hát jöhet a retorzió. Az ezzel kapcsolatos levél, ami a Vasashoz érkezett, a Sztráda rádió oldalán, itt olvasható.
A következő három napban több mint 250 ipari vállalat, köztük a Thyssenkrupp, a Siemens, a BMW és a Mercedes alkalmazottai készülnek 24 órás munkabeszüntetésre Németországban. Európa legnagyobb ipari szakszervezete, a német IG Metall év eleje óta már közel egymillió tüntetőt vonultatott fel. A cikk folytatódik...
A Cetelem bank pénzügyi kedvezményeket nyújt szakszervezeti tagok számára. A Magyar Szakszervezeti Szövetség, melynek tagja a Vasas is, megállapodást kötött a Cetelemmel, aminek keretében különféle kedvezményeket kínál a konföderációhoz tartozó szervezett dolgozók részére. Az ajánlatokat megtekinthetitek itt.
A Sztráda Rádió mai szakszervezeti műsorában, 17 órától, Székely Szabolcs műsorvezető beszélget Dr. Orosz Noémivel. Az adás témája a munkahelyi megbetegedés, amely sajnos bárkit érinthet. A rádió műsora online felületen hallható, itt: www.sztadaradio.hu
Érdemes minél korábban leadni az adóelőleg-nyilatkozatot a munkáltatónál, mert a kifizető csak így tudja elszámolni és a fizetést a kedvezmény összegével megnövelten utalni. A családi kedvezmény egy gyermek után 10 ezer forint, a kétgyerekes családoknak kétszer 17.500,- Ft, azaz 35 ezer forint, a harmadik gyermektől gyermekenként 33 ezer forint adómegtakarítást jelent havonta. Előfordul, hogy a két szülő együttes fizetése sem elegendő a családi adókedvezmény igénybe vételére, főleg 3 vagy több gyermek esetén. Ilyenkor nem csak a fizetendő szja-ból, személyi jövedelemadóból vehető igénybe a kedvezmény, hanem a fizetésből levont nyugdíjjárulékból és egészségügyi járulékból is. Ha a járulék sem elég, akkor mentőöv lehet még a családi kedvezmény megosztása is. A késve igényelt adókedvezmény sem veszik el, azt azonban majd csak 2019-ben az szja-bevallásban kérhetik vissza az érintettek.
Ma jelent meg egy írás a Napi.hu internetes oldalán, amiből megtudható, hogy a Continental cég miért is nem Magyarországra hozta az új gyártási folyamatát. Korábban az a hír terjedt, hogy a cég a tervezés-fejlesztést és a végtermék előállítás folyamatát felölelő 200 új munkahelyet teremtő gyártást hoz Veszprémbe. Sokáig úgy tűnt, hogy így is lesz. Végül az anyavállalat mégis úgy döntött, hogy a gyártósort nem itt, hanem a belgiumi Mechelenben lévő üzemben hozza létre. Ennek okait boncolgatja az "Inkább több bért fizet, de nem Magyarországon fejleszt az autóipari multi" című cikk, mely itt található. Az írásból egyértelműen kiolvasható, amit a Vasas szakértői régóta mondanak, - és most a bértárgyalások idején különösen aktuális - hogy nem mindig a bér a döntő tényező!