Search results
A Vasas Nyugdjas Szervezete által működtetett Segélyezési Alapítvány tavaly mintegy félszáz nehéz helyzetbe került nyugdíjasunknak nyújtott segítséget. Sajnos, most is sok tagjuk él szívszorító körülmények között.
SEGÍTS, hogy segíthessünk! Kérjük, hogy személyi jövedelemadód 1%-át ajánld fel támogatásukra! Köszönjük!
A Vasas Önkéntes Nyugdíjas Segélyezési Alapítvány adószáma: 19623111-1-42
A Közép-Dunántúli Régiós Titkári Értekezleten a Vasas alelnökei, régiós vezetői tájékoztatták az egybegyűlt alapszervezetek vezetőit a szövetség helyzetéről, a munkabizottságok tevékenységéről. A tisztségviselők pedig megvitatták a bértárgyalások státuszát, a Regionális Képviselet 2017-ik évi munkatervét.
Ahogy arról már beszámoltunk, a múlt héten Kecskeméten megnyílt a németországi IG Metall és a Vasas Szakszervezeti Szövetség második közös irodája. Hatéves tárgyalássorozat és előkészítő munka előzte meg, hogy a világ egyik legerősebb szakszervezetének számító IG Metall nemzetközi partnerprogramja keretében magyarországi ipari városokban nyisson irodát. Erről olvashatunk a Balogh Bélával készült interjúban, a vg.hu internetes portálon.
2017. március 9-én, a Vasas Székházban kommunikációs képzést tartott Rácz Ferenc az IBM váci és székesfehérvári tisztségviselői részére. Fő hangsúly a tagszervezésre került, a részvevők aktívan és hasznos gondolatokkal reagáltak a szituációs gyakorlatokra. Bízunk benne, hogy a képzés eredményeképpen érezhetően növekedni fog a szakszervezeti tagok száma!
140 éve történt ...
140 évvel ezelőtt, a mai napon, a Beleznay-kertben megtartott vas- és ércmunkásgyűlés bár még nem teremtette meg a szakegyletet, mégis ezt az eseményt tekinti az utókor a VASAS szakmai szervezkedés nyitányának. A kezdetekről itt olvashat bővebben.
Emlékezzünk! Hiszen, nem lehet nem emlékezni a régi szakikra, akik 140 éve már pontosan tudták, mit jelent az, hogy „egyesült erővel”. Emlékezni kell, és tovább vinni a múlt üzenetét, mert nem változik az egymás iránti szolidaritás, a szakszervezeti összefogás ereje, mely kellett ahhoz, hogy mindig újra talpra álljanak, hogy senki ne tudjon nélkülük, nélkülünk dönteni a munka világában.
A MOM Nyugdíjas Bizottság március 7-én nőnapi ünnepséget tartott, teljes teltház volt a Kulturális Szalonban. Ferenczi Tibor nyugdíjas férfitársunk köszöntötte a nőket, a Nőnap történelmi áttekintése mellett kedves szavakkal szól a nőkről. Az anyaságtól, a család összetartásáig - a mindennapi munkáig - saját élményeit is beleszőte beszédébe hangsúlyozva, hogy milyen nagyra becsüli a nőket.
A résztvevők aláírásával képeslapot küldtünk 91. és 101. évében lévő tagtársunk közelgő születésnapja alkalmából, majd a sok finom sütemény és vidám videó mellett jókedvű beszélgetéssel és természetesen virággal zárult a kellemes délután.
készítette: Fischer Péterné
Képek a rendezvényről:
2017. február 28-án Győr után Kecskeméten is létrejött a Vasas Szakszervezeti Szövetség és a német IG Metall együttműködése révén az a Transznacionális Partnerségi Iroda (TPI), amely képzésekkel és tanácsadással segíti a járműipari szakszervezeteket, valamint a munkavállalókat. A megnyitón, a vendégeket Balogh Béla a Vasas elnöke és Wolfgang Lemb az IG Metall ügyvezetője köszöntötte, majd beszédet mondott Szlávik István (MBMH Vasas alapszervezetének titkára, és Uwe Krause (Mercedes-Benz Rastatt üzemi tanács képviselője). Ezután a projekt team és a szaktanács tagjai kerültek bemutatásra. Majd az érdeklődők megtekinthették a kecskeméti irodát és a projekmunkát bemutató kiállítást.
Az Észak-magyarországi régióban, Mezőkövesden március 1-2-án tartottuk meg a képzéssel egybekötött titkári értekezletünket, különös tekintettel a sok új tisztségviselőre. Előadást tartott Spieglné Balogh Lívia és László Zoltán alelnökök. A szituációs gyakorlattal színesített képzést Rácz Ferenc szakértő tartotta.
Az Elektronika, Híradás, Műszeripari, Villamos-gép és készülékgyártó Szakmai Bizottsághoz tartozó munkahelyi szervezetek titkári tanácsülése került megrendezésre a Vasas székházban, 2017. február 27-én.
Az értekezlet napirendjeinek keretében Balogh Béla elnök évindítójában bemutatta a Vasas aktuális helyzetét és kitért a teendőkre is.Szakmai Bizottság 2017. évi munka és üléstervére tett javaslatot Tarsoly Imréné ügyvivő ismertette, majd azt egyhangú szavazással fogadták el a résztvevők.A szakmai bizottság jellemzőiről, a kollektív szerződésekről, a 100 %-ot fizetőkről, a szervezettségről szóló információkat követően Tarsoly Imréné adott tájékoztatást a bértárgyalások eredményeiről és tapasztalatairól, melyet a jelenlévők kiegészítettek a folyamatban lévő tárgyalások híreivel. A Szakmai Bizottsági tisztségviselők pótlására, új személyek megválasztására nem került sor, erről az év során, a későbbiekben fognak a titkárok dönteni.A „Vasas jövőkép” - a Választmány által elfogadott képzési és tájékoztatási tervek -kidolgozására alakult bizottságok munkájáról és a végrehajtással kapcsolatos teendőkről Spieglné Balogh Lívia és László Zoltán alelnökök számoltak be, majd a jelenlévők kérdéseire válaszoltak. A titkárok rövid tájékoztatást adtak a munkáltatónál lévő bér és foglalkoztatási helyzetről, szakszervezeti munkájukról és egyéb aktuális ügyekről, amitől ismét hasznos tapasztalatcserévé vált a hosszúra nyúlt értekezlet. Kovács Anikó az Önsegélyező Pénztár IT elnöke ismertette az pénztárral kapcsolatos aktualitásokat és fontos tudnivalókat.
Tarsoly Imréné
szakmai ügyvivő