Ismét főzőverseny Füzesabonyban

 

2018 szeptemberében a PIKOPACK Vasas Alapszervezete ismét főzőversenyt rendezett.  Öt csapat jelentkezett a feladatra. Mindenki azon imádkozott, hogy ne mossa el az eső a rendezvényünket. Meg is hallgattak fentről, mert az idő gyönyörű volt.  Délelőtt 10 órakor kezdődött a program a Pinkoczi mazsorett bemutatójával, majd Dienes Máté énekét és gitárjátékát hallgattuk a bűvész úr megérkezéséig, majd délután is. Délelőtt a gyerekek birtokba vették a pónilovakat, és délután fél háromig szinte szünet nélkül dolgoztak a lovak. Volt olyan gyermek, aki egész nap a pónin ült (még a bűvész előadása alatt is), mások az aszfaltrajz művészetét gyakorolták. Közben elkészült az ebéd, és nagyon nehéz dolga volt a zsűrinek, hiszen minden étel nagyon finomvolt.

Végül az első díjat a töltött káposzta kapta, a másodikat palóc leves betyár batyuval és sült krumplival, a harmadik díjat pedig a babgulyás kapta.  Ezeken kívül még készült gulyásleves és disznó pörkölt krumplival.  Egy csapat sem ment haza üres kézzel, mert ajándékkosarat és emléklapot kaptak megköszönve az egész délelőtt nyújtott fáradságos munkájukat. Az ajándékokat a zsűri elnöke, Fodor Pálné a MaSzSz Heves megyei képviselője és Kiss Tamás a helyi alapszervezet titkára adta át. Rendezvényünket támogatta Tóth Sándor vezérigazgató Úr, a Vasas Szakszervezeti Szövetség, a VODAFON és a Telekom. Még minden évben gyönyörű időnk volt a főzőversenyen, reméljük 2019-ben is így lesz.

készítette: Tompa Margit

bakony.jpgcib.jpgcontessa_vasas.jpgcorvin_logo.jpggosztolavasas.jpghoteleuropa.jpgpraktikervasas.jpgvodafone.jpgbakony.jpgcib.jpgcontessa_vasas.jpgcorvin_logo.jpggosztolavasas.jpghoteleuropa.jpgpraktikervasas.jpgvodafone.jpg
TOP