Tájékoztató a VKF tegnapi üléséről

A Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának (VKF) szerdai ülésén többek között a szakszervezeti konföderációk vezetőit tájékoztatta a kormányzat az utóbbi időszak munkaügyi kérdéseiről, kiemelten is a munkanélküliség adatairól és a Munkahelyvédelmi Bértámogatás részleteiről. Az ülés egy órán át tartott fenti napirendekkel.

A szakszervezetek kezdeményezésének megfelelően az ülés a foglalkoztatási adatokról szóló tájékoztatóval kezdődött. A 13. héten 297.500 fő volt a regiszterben szereplő álláskeresők száma. A 14. héten 308.664-re emelkedett a számuk. Ez azt jelenti, hogy egy hét alatt a növekedés 11.164 fő volt. A februári adatok szerint még csak 267.000 fő volt a regiszterben. A márciusban jelentkezők átlagos száma 2.500 fő volt naponta, ebből 500 fő rövid időn belül újra elhelyezkedett, viszont átlagosan 2.000 fő ott maradt a regiszterben. Áprilisban sajnos 4.000 fő fölé emelkedett a napi regisztrációba jelentkezők száma és ebből a növekvő jelentkezőből továbbra is átlagosan 500 fő tud rövid időn belül elhelyezkedni. A területi adatok szerint a legtöbb álláskereső Budapesten és vonzáskörzetében van, illetve a nyugati országrészekben.

Kérdésként felmerült, hogy az álláskeresők között mennyi a hazai munkáltatótól elküldött munkavállaló, és mennyi a külföldről hazatérő munkavállaló? A kérdésre azonnali válasz nem érkezett, de a résztvevők ígéretet kaptak arra, hogy a későbbiekben erről is részletes tájékoztatás lesz.

A második napirend a "Munkahelyvédelmi Bértámogatás" jelenleg tudható részleteiről szólt. Még mindig nagyon sok a nyitott kérdés a program körül, de azért a fő irányok már megvannak. Az eddig tett szakszervezeti javaslatok közül néhány bekerült a programba, de sajnos koránt sem mind, sőt a véglegesnek szánt programot élesen bírálta a munkavállalói oldal. A program indulásának legkésőbbi időpontja 2020. május 1. Abban az esetben, ha az állami rendszer előbb rá tud állni a kérelmek fogadására akkor lehet korábbi időpont is, akár 2020. április 15.

A programnak két munkavállalói csoport lesz a kedvezményezettje:

  • A Munka Törvénykönyve alá tartozó munkavállalók,
  • A cégeknél a kutatás-fejlesztésben résztvevő munkavállalók.

A rendszer várhatóan úgy fog működni, hogy a munkáltató beadja a támogatási igényét a területileg illetékes Járási Hivatal Foglalkoztatási Főosztályához, ahol 5 nap áll rendelkezésre az igény elbírálására. Az igénylő lapon nyilatkozni kell arról, hogy a megrendelés állomány (munka leterheltség) 15-50%-kal csökkent, meg kell adni a rövidített munkaidőben foglalkoztatott munkavállaló adatait és ha a támogatást elnyeri a vállalkozás akkor a kiegészítést a Magyar Államkincstár fogja utalni a munkavállaló számlájára.
A program a minimálbér kétszereséig vállal majd bértámogatást, e felett a munkavállalóknak nem kérhető támogatás. Nem csak a kiemelt ágazatokra érvényes, hanem minden ágazatban működő cég kérhet támogatást. Van egy fontos szűkítő elem az igénylésnél, mégpedig az, hogy a home office-ban foglalkoztatott munkavállalókra nem kérhető támogatás! A program 3 hónapig tart egy hónap tovább-foglalkoztatási kötelezettséggel. A program ideje alatt elbocsájtási stop lép életbe azoknál a cégeknél, akik belépnek a programba.

Egy példán keresztül bemutatva a tervezett működés:

Heti 40 órás állást (azaz napi 8 órás foglalkoztatást) alapul véve, feltételezve, hogy a munkáltató eddig minimálbért fizetett, ami bruttó 161.000 forint, nettó értéken 107.065 forint. A program a következők szerint néz ki: csökkentett munkaidő után 4 órát fizet a munkáltató, azaz 50% bért, a másik 4 órát, tehát a további 50%-ot megosztva a munkáltató és az állam. Az 50% megosztása pedig úgy nézne ki, hogy 70% állami utalás közvetlenül a munkavállaló számlájára, 30%-ot pedig a munkáltató fizet. Ez forintban azt jelenti, hogy a nettó minimálbérből a 107065 forintból az állam 32.500 forintot fizet, a munkáltató pedig összesen 74.565 forintot.

Garantált bérminimum szintje mellett az állam 50.000 forintot fizet.
A fizetési plafonon a minimálbér kétszerese, ez esetben pedig 75.000 forintot fizet az állam a munkavállalónak, adómentes jövedelemként, a fennmaradó részt a munkáltatónak kell fizetnie.
A kutatás-fejlesztésben dolgozó munkavállalóknak 40%-os bértámogatása lesz a program szerint. A VKF további részében a Pénzügyminisztérium tájékoztatta a részvevőket arról, hogy a szocho. július 1-től a megállapodásnak megfelelően 2 százalékponttal csökkenni fog.

Kordás László
elnök
Magyar Szakszervezeti Szövetség

bakony.jpgcib.jpgcontessa_vasas.jpgcorvin_logo.jpggosztolavasas.jpghoteleuropa.jpgpraktikervasas.jpgvodafone.jpgbakony.jpgcib.jpgcontessa_vasas.jpgcorvin_logo.jpggosztolavasas.jpghoteleuropa.jpgpraktikervasas.jpgvodafone.jpg
TOP