Regionális Titkári Tanács ülés a Dél-alföldi Régióban

Bere Ferenc regionális ügyvivő számolt be, hogy 2020. június 17-én tartotta A Dél-alföldi Regionális Képviselet soron következő Regionális Titkári Tanács ülését.
A jelenlévők egy előzetes felmérés során a személyes találkozó lehetőségét választották. Ez a választás azt a markáns üzenetet hordozza, hogy a vasasok ezekben a kihívásokkal teli, nehéz időkben is aktívak és az összefogásban látják a legnagyobb erejüket
Az eseményt az orosházi Linamar Hungary Zrt-nél működő Vasas alapszervezet látta vendégül, a cég Gyopárosfürdőn található üdülőjében.
Az ülésen meghívott vendégként a Vasas elnökség  képviseletében részt vett László Zoltán a szervezetpolitikai alelnök, az első napirendi pont kapcsán Dr. Pataricza Márk, aki Csongrád megyei MASZSZ jogsegélyszolgálatot látja el.
Ebben a körben igyekeztünk a felmerülő kérdésekre válaszokat találni.
A már  említett első napirendi pontban jelenlévők  tartalmas eszmecserét folytattak a közelmúltban történt, munka világát érintő, jogszabály változások érdekvédelmi tevékenységünkre gyakorolt hatásáról. 
Második napirendi pontban a kecskeméti TPI iroda munkatársai Klein Magdi és Dávid Krisztina adott betekintést,  munkájukba. Ezenkívül ismertették, milyen együttműködési lehetőségeket kínál a TPI a régió alapszervezetei számára.
Az ülés az  egyebek napirenddel záródott, amely során felmerült, hogy a közeljövőben megszűnő MASZSZ megyei jogsegélyszolgálatok, regionális szinten legalább egy szakemberrel pótolva legyenek.
Szeretnénk köszönetet mondani rendezvény lebonyolításához nyújtott segítségért Csányi Győzőnek és Tóth Zoltánnak Linamar Vasas Alapszervezet tisztségviselőinek!

 
bakony.jpgcib.jpgcontessa_vasas.jpgcorvin_logo.jpggosztolavasas.jpghoteleuropa.jpgpraktikervasas.jpgvodafone.jpgbakony.jpgcib.jpgcontessa_vasas.jpgcorvin_logo.jpggosztolavasas.jpghoteleuropa.jpgpraktikervasas.jpgvodafone.jpg
TOP