Új távmunka rendelet

 

A Magyar Közlönyben éjszaka megjelent a kormányrendelet, ami szerint mától érvényesek a távmunkavégzés új, a veszélyhelyzet idejére meghirdetett szabályai. A rendelet három dolgot szabályoz:

A veszélyhelyzet alatti távmunkavégzés esetén a munkáltatónak tájékoztatnia kell a munkavállalót a munkavégzéshez szükséges, egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkakörülmények szabályairól, a munkavállalónak pedig úgy kell megválasztania a munkavégzés helyét, hogy ezek a munkakörülmények teljesüljenek.

A veszélyhelyzet ideje alatt igazolás nélkül, költségként elszámolható a munkaszerződés szerinti távmunkavégzéssel összefüggésben költségtérítés címén havonta legfeljebb a havi minimálbér 10 százalékáig, ami jelenleg 16 100,- forint, lehet költséget elszámolni. Erről a munkáltatónak és munkavállalónak előzetesen meg kell állapodni.

Ezen túlmenően a veszélyhelyzet alatt a munkáltató és a munkavállaló megállapodással eltérhet a Munka Törvénykönyvében rögzített távmunkavégzéssel kapcsolatos szabályok egy részétől. Így, nem kell munkaszerződésben rögzíteni,  hogy a munkavállalót távmunkavégzés keretében foglalkoztatják és el lehet térni attól is, hogy hol legyen a távmunka, hogy a távmunka rendszeresen végzett tevékenység legyen, illetve a munkáltató egyéb tájékoztatási kötelezettségeitől.

forrás: 24.hu

bakony.jpgcib.jpgcontessa_vasas.jpgcorvin_logo.jpggosztolavasas.jpghoteleuropa.jpgpraktikervasas.jpgvodafone.jpgbakony.jpgcib.jpgcontessa_vasas.jpgcorvin_logo.jpggosztolavasas.jpghoteleuropa.jpgpraktikervasas.jpgvodafone.jpg
TOP