Oltás a munkahelyeken

 

Az utóbbi napokban több nagyvállalat jelentette be, hogy felajánlja dolgozóinak a koronavírus-vakcinát. Az egyik a kecskeméti Mercedes, ahol koronavírus elleni oltóanyagot ajánlanak fel a dolgozóknak, és ehhez oltópontokat is kialakítanak a gyárban. A Mol is közölte, hogy felkínálja az oltást az alkalmazottaknak, mégpedig a kínai Sinopharm vakcináját. Majd a Magyar Suzuki Zrt. írta, hogy oltópontot alakít ki az üzem területén, és legutóbb a Richter Gedeon Nyrt. folytatta a sort, ahol szintén a kínai vakcinával oltják azokat az alkalmazottakat, akik kérik.

A Vasas Szakszervezeti Szövetség alelnöke, László Zoltán a 24.hu-nak elmondta, hogy egyelőre mindenhol az dominál, hogy a cégek hozzá szeretnék segíteni az oltáshoz azokat a kollégákat, akiknek ez eddig nem sikerült, de regisztráltak. A szakszervezet természetesen figyeli, hogy lesznek-e presszióra utaló jelek. Az nem valószínű, hogy a munkaviszonyt a beoltottsághoz kötnék a munkáltatók, hiszen ez jogszabályellenes lenne, és amúgy sem bővelkednek munkaerőben. De más módon is tud kellemetlenkedni a munkáltató, például bónuszmegvonással, a jobb munkaterületek, műszakok kiosztásával, szabadságkiosztással, ezért fontos odafigyelni rájuk. Nyilván a munkáltatóknak is érdeke, hogy ne betegedjenek meg a dolgozók, ne alakuljanak ki munkahelyi koronavírus-gócpontok. A dolgozók egy része szintén igényt tartana arra, hogy mihamarabb megkapja az oltást. A Vasasnál is érzékeltük azonban a fizikai állománynál a félelemből és bizonytalanságból eredő oltásellenességet, de ez egyre kevésbé jellemző.

bakony.jpgcib.jpgcontessa_vasas.jpgcorvin_logo.jpggosztolavasas.jpghoteleuropa.jpgpraktikervasas.jpgvodafone.jpgbakony.jpgcib.jpgcontessa_vasas.jpgcorvin_logo.jpggosztolavasas.jpghoteleuropa.jpgpraktikervasas.jpgvodafone.jpg
TOP