Képzés a Videotonban

A Szövetség vezetői Schmidt Béláné és Szigeti Péter készítette elő a képzés háromnapos programját. Ők ketten köszöntötték a tisztségviselőket, ismertetve a programot, jó munkát és hasznos időtöltést kívánva a csapatnak az elkövetkező 3 napra.

Az első napon a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke Kordás László volt a vendég. Az elnök beszélt a Szövetség helyzetéről, terveiről, céljairól valamint kiemelte a „Férfi 40” akciót, az aláírásgyűjtést és kérte a további támogatást. A Szövetség természetesen továbbra is mindent elkövet annak érdekében, hogy sikerrel záruljon a népszavazási kezdeményezés.

Őt követően Tarsoly Imréné a Vasas Szakszervezeti Szövetség munkatársa az Munka törvénykönyvének fontosabb szabályairól tartott közérthető és tartalmas előadást.

A második napon Kiss Ákos tréner egy egész napos foglalkozást tartott, melynek kihangsúlyozottan a csapatmunka és saját magunk megismerése volt a célja.

A tréning végén egy jól összekovácsolódott csapat indult el a hosszú nap után egy kis „hegymászásra” a Tű hegyre „lazítani”.

Harmadik napon a Videoton Szakszervezeti Szövetség szövetségi tanácsülést tartottunk, melynek keretei között egyéb - az alapszervezeteket érintő - témában is állást foglaltak a résztvevők.

Ezúton is köszönjük az előadóknak, vendégeinknek és a tisztségviselőinknek a részvételt.

Jövőre találkozunk a következő képzésünkön!

Schmidt Béláné, Szigeti Péter

https://www.facebook.com/szakszervezet.videoton/timeline/

 
bakony.jpgcib.jpgcontessa_vasas.jpgcorvin_logo.jpggosztolavasas.jpghoteleuropa.jpgpraktikervasas.jpgvodafone.jpgbakony.jpgcib.jpgcontessa_vasas.jpgcorvin_logo.jpggosztolavasas.jpghoteleuropa.jpgpraktikervasas.jpgvodafone.jpg
TOP