Vasas megmozdulás - LUK Szombathely

 

Az LUK szombathelyi gyárában sok munkavállalóval öt évre szerződnek, de úgy, hogy a szerződéseket három-hat havonta meghosszabbítják. Ez törvényes, de mégis a joggal való visszaélés, hiszen a törvény azt írja, hogy csak objektív gazdasági érdek miatt lehet határozott idejű szerződést kötni. Erre kívánta felhívni a figyelmet a Vasas, a tegnapi akciójával.

Molnár Ákos, a Vasas Szakszervezet régióvezetője tájékoztatta a sajtót, hogy országos kampány indul most. A határozott idejű munkaszerződéseknek üzennek hadat, követelik, hogy azokat alakítsák át határozatlan időre szólókká. A Munka Törvénykönyve szerint ugyanis az utóbbi a tipikus foglalkoztatási forma, a határozott idejű szerződés a normálistól eltérőnek számít. Nem is ésszerű ez a megoldás, hiszen a térségben munkaerőhiány van, közben pedig létbizonytalanságban tartják a munkavállalókat. Az is érthetetlen, hogy milyen szempont alapján választják ki azokat, akiknek meghosszabbítják a lejárt szerződését, mert sok jól dolgozó munkavállalótól váltak már meg így.

László Zoltán, a Vasas Szakszervezet alelnöke hozzátette, a bértárgyalások után két szakszervezetisüknek nem hosszabbították meg a szerződését, és ezt nem tudják mással magyarázni, mint azzal, hogy ők kiálltak a dolgozók érdekeiért, nyilatkoztak, és vállalták a nyilvánosságot.  Közben a munkaközvetítő cégtől megtudták, hogy az elküldött emberek helyére is keresnek új munkavállalókat, vagyis nem arról van szó, hogy nem lett volna szükség a munkájukra. A két szakszervezetis ügyében közigazgatási eljárást indítottak, az Egyenlő Bánásmód Hatósághoz fordultak jogorvoslatért.

Közben a délelőtti műszakból távozóknak a Vasas tisztségviselői szórólapokat osztottak, amit itt olvashattok.

 

bakony.jpgcib.jpgcontessa_vasas.jpgcorvin_logo.jpggosztolavasas.jpghoteleuropa.jpgpraktikervasas.jpgvodafone.jpgbakony.jpgcib.jpgcontessa_vasas.jpgcorvin_logo.jpggosztolavasas.jpghoteleuropa.jpgpraktikervasas.jpgvodafone.jpg
TOP