Tárgyalás a rabszolgatörvényről

 

Ahogy arról már tájékoztatást adtunk honlapunkon, a kormány új javaslattal állt elő a Munka törvénykönyve (Mt.) módosítása kapcsán, melynek lényege, hogy a jelenlegi legfeljebb 12-ről 36 hónapra emelkedhet a dolgozók munkaidőkerete. Így a napi 8, illetve a heti 40 órás munkának (készenléti jellegű munkakörök esetében legfeljebb 12, illetve 48 órának) július elseje után három év átlagában kellene teljesülnie, pedig már a jelenleg érvényes egyéves időszak is túl hosszú. Ez ellen elsőként a Vasas Szakszervezeti Szövetség tiltakozott, majd a többi ágazati és munkahelyi alapszervezet és a konföderációk is felemelték hangjukat.

A tiltakozások hatására meghátrálásra kényszerült a kormány, de kénytelen volt legalábbis lelassítani a munkaidőkeret 3 évre emelését tartalmazó javaslat parlamenti elfogadását. Arról értesültünk ugyanis, hogy a kérdést megvitathatják a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fóruma (VKF) május 3-ra összehívott ülésén. A versenyszféra legnagyobb tömörülését (MaSZSZ) vezető Kordás László szerint  az Mt. 2012-es szövegének teljes felülvizsgálatára lenne szükség, ez a munka ráadásul meg is kezdődött, már csak ezért is érthetetlen a Fidesz-KDNP kormány váratlan próbálkozása egy ilyen részletkérdés kiemelésével, méghozzá a munkavállalók hátrányára.

Nem sokan bíznak abban, hogy az Orbán-kormány tényleg visszakozna a rabszolgatörvény ügyében. Amennyiben mégis hihető a kormány kihátrálása, de legalábbis a lassítás, az inkább azzal lehet összefüggésben, hogy a május elsejére szokás szerint majálisokon összegyűlő szervezett dolgozókat nem akarták tovább hergelni. A sok utcai tiltakozás után a kormány valószínűleg nem vállalná be, hogy országszerte, a parkokban és a ligetekben is forró legyen a hangulat a munka ünnepén.

 

bakony.jpgcib.jpgcontessa_vasas.jpgcorvin_logo.jpggosztolavasas.jpghoteleuropa.jpgpraktikervasas.jpgvodafone.jpgbakony.jpgcib.jpgcontessa_vasas.jpgcorvin_logo.jpggosztolavasas.jpghoteleuropa.jpgpraktikervasas.jpgvodafone.jpg
TOP