A béremelés miatt elhalasztják a felvételt és a beruházásokat a cégek

 

A minimálbér és a garantált bérminimum emelése miatt a vállalatok közel egyharmada elhalasztja a tervezett létszámfelvételt, míg kisebb részük emeli a minimum felett keresők bérét, vagy elhalasztja a tervezett beruházásokat - derül ki az MKIK Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézet (GVI) által készített legfrissebb felmérésből.

A több mint 3200 vállalat megkérdezésével készített felmérés szerint a cégek 29 százaléka elhalasztja a tervezett létszámbővítést az idén a minimálbér, illetve a szakképzetteknek járó garantált bérminimum 2017. januári emelése miatt, 26 százalékuk a minimum felett keresők bérét emeli a bérfeszültségek elkerülése érdekében, 24 százalékuk pedig úgy döntött, hogy a tervezett beruházásokat halasztja el.

A béremelés miatt minden ötödik cég módosítja üzleti stratégiáját, elnapolja a korábban tervezett létszámfelvételt vagy beruházást. A cégek másik ötöde a mozgó bérek, jutalmak csökkentése mellett döntött. Nagyjából minden 10. vállalkozás módosítja a béremelésben érintett dolgozók munkakörét, feladatait, részmunkaidős foglalkoztatásba helyezi át őket, csökkenti egyéb juttatásaikat vagy elbocsátásokat hajt végre.

Az elemzés szerint ezek a reakciók leginkább a gazdasági szolgáltatások területén tevékenykedők, a tisztán magyar tulajdonban álló, illetve a nem exportáló cégek körében gyakoribbak, illetve a cégméret szerint leginkább a mikro-vállalkozásoknál. Ez utóbbiak 45 százalékánál például elmarad a tervezett létszámfelvétel. A kis-, közepes és nagy cégeknél ugyanez az arány 1-9 százalék között mozog. A tervezett beruházások elhalasztását a mikro-vállalkozások 38 százaléka említette, míg a nagyobbaknál ez az arány 0 és 7 százalék közötti.

Az 50 és 249 alkalmazott közötti, illetve a 250 alkalmazott feletti cégek esetében nagyon csekély azok aránya, amelyeknél elmarad a tervezett létszámfelvétel, illetve elbocsátásokat hajtanak végre, elhalasztják a tervezett beruházásokat, részmunkaidős foglalkoztatásba helyezik át az érintett dolgozókat, vagy csökkentik az érintett dolgozók egyéb juttatásait, valamint mozgó bérét.

Ugyanakkor a minimum felett keresők bérének emelését az 50-249 alkalmazott közötti cégek 93 százaléka és a 250 alkalmazott feletti cégek 98 százaléka vezette be vagy tervezi bevezetni.

A felmérés szerint a béremelésben érintett dolgozók munkakörének, feladatainak módosítását nem a mikro-vállalkozások tervezik a legnagyobb mértékben, hanem az 50-249 alkalmazottal rendelkező cégek 46 százaléka.

A minimum felett keresők bérének emelését legnagyobb arányban, 33 százalékban a kereskedelmi vállalkozások lépték meg vagy tervezik megtenni, tőlük kis mértékben maradnak el a gazdasági szolgáltatók 27 százalékkal és az iparban tevékenykedő cégek 25 százalékkal, míg az építőipari cégeknél csupán 8 százalék ez az arány.

Az elbocsátások végrehajtását az idén a legnagyobb, 14 százalékos arányban az építőipari vállalkozások tervezik.

forrás: szakszervezetek.hu

bakony.jpgcib.jpgcontessa_vasas.jpgcorvin_logo.jpggosztolavasas.jpghoteleuropa.jpgpraktikervasas.jpgvodafone.jpgbakony.jpgcib.jpgcontessa_vasas.jpgcorvin_logo.jpggosztolavasas.jpghoteleuropa.jpgpraktikervasas.jpgvodafone.jpg
TOP