Hoya családi nap

 

hoya15v

Nagyszabású családi napot szervezett a HOYA Szemüveglencse Gyártó Magyarország ZRt Mátészalkán, 2017. augusztus hatodikán a dolgozóinak és családtagjainak , amelyen több mint ezren vettek részt. A cég Mátészalka legnagyobb foglalkoztatója, létszáma megközelíti az ezeregyszáz főt. Nem csoda, hogy közel ennyien vettek részt az egész napos rendezvényen.Tóth István elnök-vezérigazgató úr  megnyitó köszöntőjében ismertette a cég eredményeit, a sikereit, az előttük áll feladatokat, és megköszönte a dolgozók munkáját. Majd László Zoltán, a Vasas Szakszervezeti Szövetség szervezetpolitikai alelnöke beszélt arról, hogy példaértékű a cégnél az együttműködés a cégvezetés és a szakszervezet között. A Vasas továbbra is korrekt partnere szeretne lenni a munkáltatónak, az előttünk álló feladatokat közösen kell megoldanunk.

Eddigi eredményeink jelentősek, amelyekre jogosan lehetünk nagyon büszkék.

Ezt követően került sor a jubileumi ajándékok, valamint a LEAN* tevékenységben kiemelkedő munkát végzők részére járó díjak átadására.

A nap folyamán minden korosztály megtalálta a maga szórakozási lehetőségét. A gyerekeknek igazán széles választási lehetőséget biztosítottak a szervezők. A felsorolás teljessége nélkül említhetünk meg ezek közül néhányat: sokan keresték fel a lufihajtogató bohócot, a csillám tetoválót, a mászófalat, a trambulint, az óriáscsúzdát, az agyagozást, a vizigolyózást, az élő csocsózást, vagy a virtuális valóság sátort. Magától értetődően, a kicsik többsége mindent kipróbált. A rajzversenyen is nagyon sok gyerek vett részt, és a díjazás sem maradt el, értékes ajándékot kaptak a résztvevők.

A színpadon már tizenegy órától folyamatosan volt műsor. Ízelítőként néhányat ezek közül is felvillantunk: jump aerobik, hastánc, bohóc, kutyás bemutató, break táncosok, karate bemutató. Remek hangulatot varázsoltak a nyíregyházi Móricz Zsigmond színház művészei, akik nemzetközi slágereket énekeltek. Ebben a körben első alkalommal mutatkozott be Kalocsai Dominika énekes, akinek a szülei a cég dolgozói. A nap sztárvendége Tolvai Renáta volt. A nap műsorvezető újfent Zentai Edit volt, aki most is profi módon végezte a munkáját. Mindeközben találkozni, beszélgetni lehetett barátokkal, ismerősökkel, más területen dolgozó kollégákkal.

A kulináris örömök sem maradtak ki a választékból: ebédre babgulyás rétessel, vagy töltött káposzta gyümölcs salátával, délután pedig kenyérlángos és főtt kukorica várta a megéhezőket. Egész nap nap pedig üdítők, kávé, fagyi, sör, ásványvíz állt a jelenlévők rendelkezésére. A színvonalas programok élvezete mellett, a felnőttek részére thai masszáz, egészség sátor is a rendelkezésükre állt. Nem csoda az sem, hogy mindig volt érdeklődő a programok iránt. A nagy meleg ellenére kivételesen kellemes napot tölthettek együtt a Hoya közösség tagjai. Mindenki jól érezte magát, és kitűnő lehetőség volt arra, hogy a régen látott munkatársakkal is tudjunk beszélgetni. Köszönjük Tóth István elnök-vezérigazgató úrnak, hogy minden költséget a cég fizetett, és Tóth Enikő HR vezetőnek, aki egyedül szervezte a programokat, és tartotta a
kapcsolatot a rendezvényszervező céggel.

Nem is lehet másként zárni a tudósítást: folytassuk jövőre, Veletek, ugyanitt! 

A rendezvényhez kapcsolódó képválogatást elérheti ezen a linken

Toldi Miklósné

Nyírmeggyes, 2017. augusztus 8.

*Lean menedzsment: a szervezetek értékteremtő képességének növelése, a veszteségek módszeres csökkentése.

 

bakony.jpgcib.jpgcontessa_vasas.jpgcorvin_logo.jpggosztolavasas.jpghoteleuropa.jpgpraktikervasas.jpgvodafone.jpgbakony.jpgcib.jpgcontessa_vasas.jpgcorvin_logo.jpggosztolavasas.jpghoteleuropa.jpgpraktikervasas.jpgvodafone.jpg
TOP