Munkavállaló Nők XVII. Konferenciája

 

A „Digitalizáció, robotizáció és a NŐK” címmel tartotta hagyományos konferenciáját tegnap a Tisztes munka világnapja alkalmából a MaSZSZ Nőtagozata a FES támogatásával. (Október 7-e a a Tisztes Munka Világnapja, melynek alkalmából a világ számos pontján, különböző akciókkal hívják fel a szakszervezetek a figyelmet arra, hogy munkavállalók tízmilliói dolgoznak tisztességtelen feltételekkel, embertelen körülmények között, törvénytelenül.)

A Munkavállaló Nők XVII. Konferenciájának helyszíne a budapesti Hotel Benczúr rendezvényterme volt. A rendezvényt Sáling József a KASZ elnöke nyitotta meg, majd Hercegh Mária a Női tagozat vezetője köszöntötte a megjelent női tisztségviselőket, akik az ország különböző pontjairól, a konföderációhoz tartozó ágazatok képviseletében vettek részt az eseményen.

A program nyitásaként „Az automatizáció munkaerőpiaci hatásai” című tanulmány került bemutatásra Nábelek Fruzsina az MKIK Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézet munkatársának segítségével. Majd Sabine Gillessen a berlini Digitális Fejlődés Centrumának munkatársa beszélt arról, hogy kik is a digitalizáció nyertesei, milyen képességek és technikák szükségesek az előttünk álló kihívások leküzdéséhez. A következő előadó Szabó Zoltán a VOSZ informatikai szekciójának elnöke volt, aki a Digitális kapitalizmusról beszélt munkáltatói szempontból. A délelőtt utolsó előadója Tüttő Kata az MSZP szakértője különféle foglalkozások mesterséges intelligenciával történő helyettesítésének lehetőségeiről „sztorizott”, olyan lehetőségeket felvázolva, amik megdöbbentették a hallgatóságot.

A szünet után pódiumbeszélgetés következett, melynek moderátora Hercegh Mária, kérdéseket intézett a beszélgetés résztvevőihez a szakszervezetek szerepéről, a kihívásokról, a ránk váró feladatokról a digitalizáció kapcsán. A válaszadók Csiba Ákos MÉDOSZ Agrár-tagozatvezető alelnök, Gulyás Attila a Városi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének elnöke, Karsai Zoltán a KASZ (TESCO) szakmai titkára, Varga Éva a BDSZ könnyűipari alelnöke és Zlati Róbert a Vasutasok Szakszervezetének alelnöke voltak. Elmondták, hogy a digitalizáció és a robotizáció biztosan nem megállítható folyamat, amely már el is kezdődött, mindannyian a részesei vagyunk. Nagyon fontos, hogy beszéljünk róla, folyjék társadalmi párbeszéd a témáról. Készüljünk fel a változásokra és segítsük ebben a munkavállalókat is. Hívjuk fel a munkáltatók és a kormány figyelmét az ezzel kapcsolatos feladataikra és ahol szükséges védjük meg a munkahelyeinket. 

A konferencia sajtóközleménye itt olvasható!

 

bakony.jpgcib.jpgcontessa_vasas.jpgcorvin_logo.jpggosztolavasas.jpghoteleuropa.jpgpraktikervasas.jpgvodafone.jpgbakony.jpgcib.jpgcontessa_vasas.jpgcorvin_logo.jpggosztolavasas.jpghoteleuropa.jpgpraktikervasas.jpgvodafone.jpg
TOP