Vita a VKF-ben - legyen-e december 24-e munkaszüneti nap?

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szerint beváltotta a reményeket a tavaly aláírt novemberi hatéves bérmegállapodás, ezért indítványa értelmében jövő januártól 2 helyett 2,5 százalékponttal lesznek alacsonyabbak a munkáltatói adók. Cseresnyés Péter, munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkár az ülésen hangsúlyozta, hogy a hatéves megállapodás pozitív értékelését támasztja alá, hogy az első fél évben egyértelműen gyorsult a versenyszférában a béremelések üteme, a tavalyi 5-6 százalékos emelkedés után idén az átlagos bérdinamika meghaladta a 11 százalékot.

A MASZSZ elnöke beszámolt arról, hogy a szakszervezetek a munkáltatókat terhelő járulékok csökkentését is üdvözölték. Ugyanakkor megjegyezte, hogy a 2017 elején életbe lépett szociális hozzájárulási adó mérsékléséből adódó többletforrást a munkaadók nem minden esetben fordították bérfejlesztésre. Ezért a szakszervezetek azt javasolták a kormánynak, hogy olyan intézkedéseket helyezzen előtérbe, amelyek közvetlenül javítják a munkavállalók helyzetét. Felvetette az egyszámjegyű személyi jövedelemadó bevezetését, amelyet, mint mondta, a kormány amúgy is megígért.

A december 24-e munkaszüneti nappá nyilvánításáról parázs vita alakult ki a tárgyaláson, a kezdeményezést a munkavállalói oldal támogatta a munkaadói oldal pedig ellenezte, míg a kormányzat nem foglalt állást az ügyben, a kérdés eldöntését a szociális partnerekre bízta. A munkaadói oldal egyöntetűen amellett foglalt állást, hogy nem indokolt egy évben két munkaszüneti napot is bevezetni. Továbbá arra is rámutattak, hogy ez nem csak társadalompolitikai, hanem gazdasági kérdés is, hiszen ez a GDP-re is hatással van. A munkaadói oldal képviselői megjegyezték, hogy az Európai Unió 28 tagállamából csupán hatban munkaszüneti nap a december 24.

Fentiek tükrében még fontosabbá vált a népszavazást kezdeményező aláírásgyűjtés sikere. Ezért kérünk minden tagot, munkavállalókat és családtagokat, hogy aláírásukkal támogassák a kezdeményezést, hogy elérhessük: Legyen december 24-e munkaszüneti nap!

forrás:adozona.hu

bakony.jpgcib.jpgcontessa_vasas.jpgcorvin_logo.jpggosztolavasas.jpghoteleuropa.jpgpraktikervasas.jpgvodafone.jpgbakony.jpgcib.jpgcontessa_vasas.jpgcorvin_logo.jpggosztolavasas.jpghoteleuropa.jpgpraktikervasas.jpgvodafone.jpg
TOP