Siker a Johnson Electric Ózd Kft.-nél

 

Az ünnepek előtt tárgyalást folytatatott a cégvezetéssel, az ózdi Johnson Electric Kft. helyi alapszervezete, melyen részt vettek a Vasas Szakszervezet részéről Balogh Béla elnök és Hajdú Antal regionális ügyvivő is. A céget Bánrévi Ákos ügyvezető igazgató és Pálinkás Ágnes HR igazgató képviselte. A megbeszélés sikeres volt, hiszen néhány nagyon fontos dologban sikerült előrelépni. A cég vezetője változtatás nélkül aláírta a szakszervezet által javasolt "Együttműködési megállapodást", és ezzel vállalta, hogy biztosítja számukra az abban foglaltak szerint a működésünkhöz szükséges feltételeket.

Sikerült megállapodni a munkaidő kedvezmény igénybevételéről, valamint arról, hogy a vállalat biztosít irodát zárható szekrényekkel és számítógépet internet hozzáféréssel az érdekképviselet részére.  Általánosságban szóesett még a bónuszrendszerről, a munkaerő megtartás lehetőségeiről, egyéb  foglalkoztatási kérdésekről és a bérekről. Konkrét érdemi tárgyalásokra ezekben a témákban január 31-én kerül majd sor, amikorra egy gyárlátogatást is terveznek, hogy a Vasas Szakszervezeti Szövetség képviselői is megismerhessék a helyi viszonyokat és körülményeket.

December 12-én taggyűlést is tartottak az ózdiak, ahol a jelenlévők megállapodtak abban, hogy januárban tisztségviselő választásra kerül sor, melyet a vezetéssel is egyezettek, a feltételek biztosítása miatt. Ez nagyon fontos lépés, mivel már közel 300 fős a taglétszám, ami folyamatosan növekszik. Ennek és a Vasas segítésének köszönhetően került sor a munkáltatóval történt sikeres megállapodásra is.

2018  a tárgyalások tekintetében kemény év lesz, amelyhez szükség van a szervezettség további növelésére, amihez a Vasas - elnök szaktárs ígérete szerint - mindet segítséget megad. A tárgyalás sikere közös siker, az összetartás sikere.

Köszönjük az eddigi bizalmat a Vasasnak és személyesen Balogh Béla elnöknek a megbeszélésen tanúsított határozott kiállását!

 Szimilényi Róbert

Titkár helyettes

bakony.jpgcib.jpgcontessa_vasas.jpgcorvin_logo.jpggosztolavasas.jpghoteleuropa.jpgpraktikervasas.jpgvodafone.jpgbakony.jpgcib.jpgcontessa_vasas.jpgcorvin_logo.jpggosztolavasas.jpghoteleuropa.jpgpraktikervasas.jpgvodafone.jpg
TOP