Ruszlán Udovenko emléknap Zalaegerszegen

 
A Flex Zalaegerszegi Vasas alapszervezete és a Zala megyei Vasas Képviselet közös döntése alapján Ruszlán Udovenko (RUDI) kollégánk, barátunk halálának napjára (június 12.) ettől kezdve minden évben emléknappal emlékezünk.
Ezzel szeretnénk hozzájárulni ahhoz, hogy az Ő szellemisége, munkássága, szakmai tevékenysége ne merüljön feledésbe, s még hosszú-hosszú ideig példa lehessen a szakszervezeti mozgalomban.
 
A 2018. 06. 12-én megtartott emléknapot László Zoltán, a Vasas Szakszervezeti Szövetség Alelnöke nyitotta meg, köszöntötte a megjelent barátokat, munkatársakat, s nem utolsó sorban a családot.
Ezt követően Kulcsár Szabó Mária a Flex Zalaegerszegi Vasas alapszervezetének titkár helyettese mondta el Kocsi Tamás (titkár) Hűtlen Barát c. versét.
Az emléknap folytatásaként a Kiskocsi zenekar dalai színesítették a műsort.
A rendezvény teljes ideje alatt Ruszlán képeiből összeállított montázs csalt szemünkbe könnyeket.
A rendezvény hivatalos részét egy közös ebéddel, majd a Göcsej úti temetőben történt megemlékezéssel zártuk.
 
 
A Flex Zalaegerszegi gyáregységének szakszervezeti irodája ettől a naptól a "Ruszlán Udovenko" nevet vette fel, valamint a folyosó falán egy emléktábla került elhelyezésre. Emléke örökké élni fog.
 
készítette: Dr. Kocsi Béla
 
 
bakony.jpgcib.jpgcontessa_vasas.jpgcorvin_logo.jpggosztolavasas.jpghoteleuropa.jpgpraktikervasas.jpgvodafone.jpgbakony.jpgcib.jpgcontessa_vasas.jpgcorvin_logo.jpggosztolavasas.jpghoteleuropa.jpgpraktikervasas.jpgvodafone.jpg
TOP