Családi nap a komáromi BYD gyárban

 

Augusztus utolsó szombatján László Zoltán a Vasas Szakszervezeti Szövetség alelnöke, kollégájával  Gede Richarddal ellátogatott a komáromi BYD Electric Bus and Truck Hungary Kft. családi napjára.

A BYD (Build Your Dreams) céget 1995-ben alapították telefonakkumulátorok és számítógép-alkatrészek készítésére. Autókkal 2003 óta foglalkoznak, az elektromos buszgyártásba hét évvel később kapcsolódtak be, mára több mint 10 ezer legyártott darabbal piacvezetők a világon. A komáromi telephelyen városi és távolsági közlekedésre szánt elektromos buszokat szerelnek össze, európai megrendelésekre. A kész buszok mellett pedig az angol ADL-lel együttműködésben gyártott autóbuszok vázszerkezeteit is itt fogják összeszerelni.

A vállalatnál egy hónapja alakult Vasas alapszervezet és már több mint 60 tagunk van, ami 40%-os szervezettséget jelent. A családi nap a gyár területén került megrendezésre. A létesítmény öt épületből áll: központi irodából, akkutesztelő és karbantartó központból, minőség-ellenőrző csarnokból, festőüzemből és az összeszerelő csarnokból. A látogatók megtekinthették a gyártó területeket és kipróbálhatták a gyár termékeit is. A vendéglátók a gyár bemutatásán túl színes programokkal várták az érdeklődőket.

A képekre vonatkozó információk:

Az első képen a helyben lefényképezett előző generációs BYD busz látható.

A második képen László Zoltán a Vasas alelnöke, a BYD helyi Vasas szervezetének titkára Rácz Tibor, titkárhelyettese Urbán Tibor valamint Gede Richard a Vasas munkatársa látható.

 

bakony.jpgcib.jpgcontessa_vasas.jpgcorvin_logo.jpggosztolavasas.jpghoteleuropa.jpgpraktikervasas.jpgvodafone.jpgbakony.jpgcib.jpgcontessa_vasas.jpgcorvin_logo.jpggosztolavasas.jpghoteleuropa.jpgpraktikervasas.jpgvodafone.jpg
TOP