Nőnapi ünnepség - MaSZSZ
- Megjelent: 2016. március 08. kedd, 13:10
2016. március 7-én tartotta meg a Magyar Szakszervezeti Szövetség a nőnapi ünnepségét. A program részeként Papp János MSZOSZ díjas színművész előadásában egy megindító Karinthy részletet adott elő, Lux Judit történész, egyetemi tanár pedig a nőnap történelmét mutatta be röviden. Kordás László a MaSZSZ elnöke a köszöntésen túl megragadta az alkalmat, hogy felhívja a figyelmet a női munkavállalók nehézségeire, amivel a munkavállalói hierarchia lépcsőfokain találkoznak. Papp Réka Kinga újságíró pedig a médiában való női érvényesülésről osztotta meg tapasztalatait, amely igazából nem különbözik a versenyszféra munkahelyein tapasztalhatóktól. Kisgyerekes anyukaként személyesen is megélte a hátrányos megkülönböztetést. Végül a Női Tagozat elnöke, Hercegh Mária megköszönte a rendezvény résztvevőit, és néhány gondolatban ő is elmondta, hogy bizony, még napjainkban is gyakran megdöbbentő tapasztalatokkal kell szembesülni a női munkavállalóknak a munkahelyeken.
Az ünnepséget az Ifjúsági Tagozat és a Nyugdíjas Tagozat közösen szervezte a Nemzedéki Szerződés értelmében. A két tagozatot Kunert Annamária (elnökhelyettes, MASZ SZ Ifjúsági Tagozat) és Tóth Mihály (elnök, MASZSZ Nyugdíjas Tagozat) képviselte. A moderátor Miklós Attila (HVDSZ 2000) volt.
Mit jelent a sztrájk?
- Megjelent: 2016. március 04. péntek, 10:16
A munkavállalókat megillető alkotmányos alapjog, az önbíráskodás utolsó nyoma a modern jogrendszerben, aránytalan társadalmi és gazdasági károk forrása, vagy a szakszervezetek egyetlen érdemi nyomásgyakorló eszköze? A sztrájk számos szempontból megközelíthető, de mit jelent jogi szempontból? Erről olvashatunk bővebben a munkajog.hu oldalán.
Sztrájkhullám?
- Megjelent: 2016. február 22. hétfő, 11:58
Mintegy harmadát keressük az ausztriainak, nem véletlen, hogy egyre több dolgozó és szakszervezet már a sztrájkon töri a fejét. Évtizedek óta csak ígéret a jóléti államokéhoz hasonló kereset, ám a szakemberek szerint még az sem biztos, hogy 20-30, vagy akár 50 év alatt felzárkózunk ezen a téren a legfejlettebb országokhoz. Akár sztrájkhullám is végigsöpörhet tavasszal az országon, szakszervezetek tucatjai, illetve dolgozók százezrei elégedetlenek az idei évre szóló béremeléssel - olvashatjuk a szakszervezetek.hu oldalán.
ELÉG VOLT! - Tiltakoznak a Dunaferres Vasasok
- Megjelent: 2016. február 29. hétfő, 12:48
Tiltakozik a Dunaferr DV. Vasas Szakszervezeti Szövetség a cégvezetés újabb létszámcsökkentési terve miatt. A társaságcsoportnál a munkavállalók elégedetlensége fokozódik, egyre többen kilátástalannak ítélik meg jövőjüket, a Vasmű helyzetét. A munkáltató ismét létszámcsökkentésben gondolkozik és a Szövetségi Tanács múlt heti döntése az volt, hogy a kialakult helyzetet nem lehet szó nélkül hagyni. A Vasasnak meg kell mozdulnia. Miután Varga Mihály miniszter úrtól több mint két hónapja nem kaptak semmilyen választ levelükre, úgy látják, teljesen magunkra maradtak. A munkáltató "szalámi politikája" folyamatosan gyengíti szövetségüket, atomizálja tagságukat. Az apró részek soha sem lesznek olyan erősek, mint maga az egész. Együtt kell tehát lépni.
NEMET MONDUNK A KISZERVEZÉSRE ÉS A LÉTSZÁMCSÖKKENTÉSRE!
Vodafone akció
- Megjelent: 2016. február 19. péntek, 10:15
A Vodafone eljuttatta hozzánk aktuális flotta promócióját, melyben új kedvezményes lehetőséget kínál tagjaink részére. Az ajánlattal kapcsolatos információk itt olvashatók.
És hova fordulhat a szakszervezet?
- Megjelent: 2016. február 29. hétfő, 11:44
A szakszervezet érdekképviseleti munkáját számos törvényi jog biztosítja. Ám mi a teendő, ha a munkáltató nem tartja be ezeket a szabályokat? Kikényszeríthetőek-e jogi úton a szakszervezeti jogok? - erről olvashatunk bővebben a munkajog.hu internetes oldalon.
A szakszervezet és a munkáltató között természetszerűleg folyamatos lehet a nézetkülönbség, a kisebb vagy nagyobb súlyú konfliktus. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a viszonyuk ellenséges lenne, hiszen végső soron érdekeik azonosak. Mindkét fél a munkáltató eredményes működésében és a munkavállalók maximális elégedettségében érdekelt. A kívánatos helyzet az, ha e közös célokat szem előtt tartva, a felek partnerként tudnak együtt dolgozni, még ha közben hatalmasakat vitatkoznak is.
MaSZSZ rendkívüli kongresszus
- Megjelent: 2016. február 19. péntek, 08:48
A Magyar Szakszervezeti Szövetség ma tartja rendkívüli kongresszusát, ahol módosítják az Alapszabályt és a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége (MSZOSZ) és az Autonóm Szakszervezetek Szövetsége (ASZSZ) beolvad a MaSZSZ-ba.
A fúzióval Magyarország legnagyobb szakszervezeti konföderációja jön létre, mintegy kétszázezer taggal. A MASZSZ a legtöbb ágazatot tömörítő szervezet, kollektív szerződések tekintetében a legnagyobb lefedettséggel rendelkezik, a teljes versenyszférát, valamint a közszféra bizonyos területeit is képviseli.
Mivel járhat az egyezség nélküli bérmegállapodás?
- Megjelent: 2016. február 24. szerda, 13:59
Erre a kérdésre válaszolt az alábbiakban Kordás László, a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke a népszava újságírójának:
Csupán politikai egyezségnek mondható a versenyszféra munkaadói és a munkavállalói érdekképviseleteinek tegnapi megállapodása a 2016-os bérajánlásról. Az, hogy a felek nem számszerűsítették ezt, semmiben nem segíti a munkáltatói oldalt. Ennek következményeképpen a bérajánlás terhe az ágazati oldalra hárulhat majd. A keddi megbeszélések után számokat kellett volna közölni, mert ezek nélkül semmitmondóra sikerült a bérajánlás. A Magyar Szakszervezeti Szövetség ezért nem is vett részt a megbeszélésen, viszont úgy vélem, hogy a jövőben további tárgyalásokra lehet szükség.
Borulhat a Szép- kártya és az Erzsébet-utalvány
- Megjelent: 2016. február 23. kedd, 10:46
Az Európai Bizottság kötelezettségszegés megállapítására indított keresetet Magyarországgal szemben az uniós bíróság előtt. A bíróság megállapította, hogy az Erzsébet-utalvány és a SZÉP-kártya rendszer egyes elemeivel Magyarország megsértette a letelepedés szabadságát és a szolgáltatásnyújtás szabadságát. A bíróság öt pontban állapított meg eltérést az uniós jogtól. A folytatás az ado.hu oldalon olvasható.