Szavazás előtt a cafeteria

Nyílt levelet küldött minden országgyűlési képviselőnek a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MaSZSZ), amelyben azt kéri, ne szavazzák meg a cafeteria adóztatásának tervezett változtatását. Kordás László, a szövetség elnöke kedden Salgótarjánban sajtótájékoztatón ismertette: miután a kormány nem fogadta el javaslatcsomagukat, a törvényalkotási bizottság ülésén pedig nem kapott szót, így szeretnék meggyőzni a pénteki végszavazás előtt a  döntéshozókat.

A MaSZSZ elnöke bejelentette azt is, hogy a szavazást publikussá teszik. Ki fogják kérni a szavazási jegyzőkönyvet,és februárban minden dolgozó megtudja majd, hogy személy szerint ki szavazott IGEN-nel, vagyis kinek köszönhetően csökken a jövedelme, ki miatt nem kap iskolakezdési támogatást, albérleti hozzájárulást, és nem érkezik utalás az önkéntes nyugdíjpénztári számlára sem.

Emlékeztetőül: A kormány egy hónapja benyújtott törvényjavaslata megemeli a munkáltatói hozzájárulások adóterheit is, így az önkéntes pénztárakba való befizetés hozzájárulása, az iskolakezdési támogatás, az albérleti hozzájárulás, az üzemi étkezés, a lakásmegtakarítások azonosan adóznak majd a bérrel. A változások ráadásul közel kétmillió embert érintenek, hiszen több mint 20 ezer cég ad cafeteriát a munkavállalóinak.

Idézet az országgyűlési képviselők esküjének szövegéből: "Én ........................................, a Magyar Köztársaság Országgyűlésének képviselője esküszöm, hogy ... munkám során választóim akaratához és megbízatásomhoz híven, lelkiismeretesen járok el, ..."

Úgy legyen!

 

 

Nelson Mandela születésének 100. évfordulója

2009-ben az ENSZ Közgyűlése július 18-át Nemzetközi Mandela-napnak nyilvánította. De, ki is volt Nelson Mandela? Egészen röviden összefoglalva: Egy afrikai törzsfőnök fia, aki megismerkedett a nyugati civilizációval, felháborodott a népét érő igazságtalanságokon, előbb szabadságharcos, majd fegyenc lesz belőle, hosszú évek múlva pedig Dél-Afrika első fekete elnöke let, és végül a történelem ünnepelt nagyjai közé került.

Munkavédelmi workshopok

A „NEMES A CÉL – Közös érdekünk a munkabiztonság” projekt keretében a múlt héten került sor Győrben, Székesfehérváron és Miskolcon szakszervezeti tagoknak, tisztségviselőknek és munkavédelmi képviselőknek szóló, „munkavédelemről másképp” workshopokra.

A résztvevők a munkavédelemmel kapcsolatos alapvető fogalmakat sajátították el készségszinten, a védelmező én, mint velünk született képességet tudatosították, illetve a munkavédelem értékeit (megelőzés, egészség – és biztonságtudatos magatartás) fejlesztették, mindezt interaktív és versenyszellemben dr. Dudás Katalin tréningjén.

FELHÍVÁS! - Csehországi program fiatal Vasasoknak

Ha 35 év alatti Vasas tag vagy

  • és szeretnéd a Vasast nemzetközi szinten képviselni,
  • és szeretnél hozzád hasonló helyzetű, más országbeli fiatal Vasasokkal találkozni,
  • és van véleményed
  • és érdekel mások véleménye az európai fiatal munkavállalók helyzetéről,

akkor jelentkezz Bábel Balázsnál (babel.b@vasasok.hu; +36-70-455-5698)!

Sajtóközlemény - a nyugdíjasok többre számítottak

munkajövedelem vs. képviselői jövedelem

A KSH gyorstájékoztatójában a magyar bérek alakulásáról is olvashatunk a 2017 január-decemberi időszakra vonatkozóan. Az adatok alapján elmondható, hogy általánosságban nő az átlagkereset. 2017 decemberében az átlagos bruttó munkabér 327.700 Ft volt, ami 13,5 százalékkal magasabb, mint az egy évvel korábbi. A KSH jelentése szerint a „növekedésre a minimálbér és a garantált bérminimum 15, illetve 25%-os emelése, a költségvetési szféra egyes területeit, továbbá az állami közszolgáltató cégek dolgozóit érintő keresetrendezések” voltak hatással.

A különböző szférákra lebontott adatok alapján a bruttó átlagkereset a pénzügyi, biztosítási tevékenység gazdasági ágban volt a legmagasabb (561.600 forint), a – közfoglalkoztatottak jelentős  részét magában foglaló – humán-egészségügyi, szociális ellátás területén a legalacsonyabb (185.000 forint).

A nemzetgazdasági szintű, átlagos havi bruttó munkajövedelem 312.100 forint volt, 12,6%-kal magasabb, mint egy évvel korábban, a közfoglalkoztatottak bruttó átlagkeresete 81.700 Ft, nettó 54 300 Ft volt.

A statisztika természetesen a nagy átlaggal számol, ettől minden szférában jelentős eltérés lehet lefelé, illetve fölfelé is.

A női-férfi keresetek közötti résről a KSH 2006 óta vezet adatokat, Budapesten azóta a különbség vagy stagnál, vagy nő. A 2006-os évben 15%, majd 2007-től 2009-ig 16%, a következő években 17 és 18%, majd 20, 19, 19 és 2015-ben ismét 20%-os volt, ami nem változott 2016-ban sem.

Fenti adatok után különösen érdekes olvasni arról, hogy a parlament törvényalkotási bizottsága a múlt héten megszavazta, hogy havonta nagyjából 200 ezer forinttal kereshetnek többet a parlamenti képviselők. Így ezek után a képviselők a bruttó havi átlagfizetés háromszorosát keresnék, ami azt jelenti, hogy míg eddig 748 000 forint volt a tiszteletdíjuk, a jövőben ez 948 000 forintra nőne, ha az országgyűlés is megszavazza a javaslatot. A frakcióvezetők ennek a dupláját, a helyetteseik pedig kicsivel több mint a másfélszeresét keresnék az újonnan megállapított képviselői alapfizetésnek. Ha egy képviselő bizottsági tag, akkor a nagyjából bruttó egymillió forintos alapbére 1,2-szeresét keresné. És mivel a törvény szerint a lakhatási támogatás is a tiszteletdíjhoz igazodik (annak 25 százaléka), ezért így értelemszerűen a lakhatási támogatásra is több pénzt vehetnek majd fel a képviselők. A képviselők havi költségkeretét is alaposan megemelik. Aki listán került be, annak a fizetésével megegyező összegű keret áll majd a rendelkezésére, aki pedig egyéniben jutott be, annak ennek a duplája – ez derül ki a törvénytervezetből.

 

Kérdőívezés a Mercedes gyárban

A Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. (MBMH Kft.) Vasas alapszervezet néhány bizalmijával, és a Tpi iroda munkatársainak közreműködésével múlt héten csütörtökön és pénteken a gyár összeszerelő üzemében egy kérdőív kitöltésére invitálták a munkavállalókat. A téma a fluktuáció és az elvándorlás volt. 

A felmérésből kiderült, ki mennyire elégedett/elégedetlen a jelenlegi helyzettel, a fizetéssel, a vezetőkkel. Rengeteg hasznos ötlet született arra nézve, mivel lehetne javítani a jelenlegi helyzeten. A szereldei munkavállalók több, mint 60%-a töltötte ki a kérdőívet, ezzel segítve a szakszervezeti munkát. Köszönjük!

Kidobták a dolgozók képviselőjét - példátlan arrogancia!

A parlamentben meg sem hallgatták Kordás Lászlót, aki véleményezte volna a kormány cafeteriaelemeket sújtó adócsomagját, de nem engedték be a törvényalkotási bizottság ülésére. A Magyar Szakszervezeti Szövetség (MaSZSZ) elnöke a bizottság előtt mondta volna el, hogy miért látja veszélyesnek a cafeteriaelemekre kirótt, megemelt adót. A kormánypárti többség viszont nem szavazta meg, hogy a szakszervezeti vezető is szót kapjon az ülésen. Kordás nem csak a MaSZSZ, hanem az ország többi szakszervezeti konföderációjának közös álláspontját szerette volna tolmácsolni - sikertelenül. „Támogattak minket a munkáltatók és az országos közszolgálati érdekegyeztetésen az önkormányzat is mellénk állt, csak a kormány nem segít” - mondta az elnök a sajtótájékoztatón.

Elfogadhatatlan, hogy meg sem hallgatják a több millió magyar dolgozót képviselő szakszervezetek véleményét! Azt üzenték ezzel: Fogd be és dolgozz! Bármit megtehetnek? Hagyjuk?

Szakszervezeti fellépés cafeteria ügyben

A szakszervezetek arra kérik a kormányt, hogy a családokat támogató, a munkaerőhiány csökkentését és az öngondoskodást elősegítő cafeteria elemeket őrizze meg, fenntartásukról pedig kössön a szociális partnerekkel 2022-ig szóló kiegészítő megállapodást - mondta Kordás László, a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) elnöke csütörtökön Budapesten az Országház előtt tartott sajtótájékoztatón az MTI híre szerint.

Levél a képviselőknek

A Magyar Szakszervezeti Szövetség (MaSZSZ) elnöke levelet írt a képviselőknek a cafetéria szabályok módosításával kapcsolatban. Kordás László arra hívja fel a figyelmet, hogy a kormány által tervezett módosítások következtében a munkavállalók jelentős részének csökkenne a jövedelme, ami a jelenlegi munkaerőhiánnyal küszködő munkaerő-piacon nem megengedhető. A dolgozók választók is, és nem arra tették le a voksukat, hogy a bérek felzárkóztatása helyett, az újabb megvonások miatt kevesebbet vigyenek haza, elessenek az eddigi juttatásaiktól. Arra kérte a képviselőket, hogy gondolják át, mit is várnak tőlük a választóik, és döntsenek felelősen, a munkavállalók érdekeit szemelőtt tartva.

bakony.jpgcib.jpgcontessa_vasas.jpgcorvin_logo.jpggosztolavasas.jpghoteleuropa.jpgpraktikervasas.jpgvodafone.jpgbakony.jpgcib.jpgcontessa_vasas.jpgcorvin_logo.jpggosztolavasas.jpghoteleuropa.jpgpraktikervasas.jpgvodafone.jpg
TOP