Tisztelt Partnerünk!
Örömmel tájékoztatom, hogy június 25-én, csütörtökön 10:00 órakor megkezdjük a szeptemberi és októberi előadásaink jegyértékesítését.
Aranyklub törzskártyával rendelkező Nézőinknek az elővásárlás egy nappal korábban, június 24-én, szerdán 10:00 órától nyílik meg.
Jegyvásárlás innen lesz elérhető.
-------
2026-2027-es évad: A remény évada
Bár még csak nyár elején járunk, érdemes az őszi napokra gondolva már most betervezni egy-egy zenés, színházi programot. A Budapesti Operettszínházban az új, 2026/2027-es színházi évadban is színes repertoárral várjuk kedves Nézőinket!
Az új évadot szeptemberben rögtön egy premierrel kezdjük: a mohácsi csata 500. évfordulójának alkalmából kerül bemutatásra új rockmusicalünk, Mindig itt leszünk – Mohács 500 címmel. Premier: szeptember 11-én, 19 órától! A darab zenéjét és a dalszövegét írta: Szomor György, rendező: Homonnay Zsolt.
A premiert követően egy klasszikus Kálmán Imre operettel, a Csárdáskirálynővel folytatjuk műsorunkat. Október 8-11. között az idei évad nagy sikerű, új előadása, A cigánybáró lesz színpadon. Az operettek mellett természetesen musicalekkel is készülünk a könnyedebb műfaj kedvelőinek, műsoron lesz a tüzes Carmen, és a Disney-kedvenc A Szépség és a Szörnyeteg előadás is. Továbbá a hónap végén színpadra kerül a magyar operett napja alkalmából már-már hagyománnyá vált Álom, álom, édes álom operettgála, ahol terítéken lesznek a magyar operett legismertebb slágerei, természetesen az alkalomhoz illő díszes kínálatban.
Érdemes tehát velünk indítani az új színházi évadot!
-------
Váltson Ön is bérletet!
Az új műsor jegyeivel együtt lehetőséget kínálunk 2026/27-es bérleteink vásárlására is, melyek a jegyárakhoz mérten jelentős kedvezménnyel válthatók meg a https://operettszinhaz.jegy.hu/seasonticket oldalon keresztül!
Azon kedves Nézőink, akik rendelkeztek 2025/26-os bérlettel, június 23- július 31. között meghosszabbíthatják korábbi helyeiket a fenti linken keresztül.
-------
Repertoár előadásaink szeptemberben és októberben
Mindig itt leszünk – Mohács 500 rockmusical, Csárdáskirálynő operett, A ciágnybáró operett,
Carmen musical, A Szépség és a Szörnyeteg musical
Álom, álom, édes álom operettgála
--------
Fesztiválok az új évad elején
Az új évadot a korábbi évekhez hasonlóan több színházi fesztivállal nyitja meg a Budapesti Operettszínház: szeptember 5-én a Pozsonyi Pikniken, szeptember 19-én pedig a saját szervezésű Operett Forgatag utcabálon találkozhatnak velünk! Színházunk mindkét eseményre saját műsorral, számos kedvezménnyel és meglepetéssel készül!
Részletes információkkal a későbbiekben jelentkezünk!
|
|
|
