Mi a helyzet a bérfejlesztésekkel?

Mint korábban írtuk, több cég kivárt a béremelések tekintetében. Azt figyelték mikor és milyen megállapodás születik országosan a minimálbérről. Aztán az év utolsó napjaiban kiderült, hogy marad a 8 százalék. Ezután beindultak a bértárgyalások, de nagyon rögös az út.

A Vasas Szakszervezeti Szövetség működési területén eddig tudomásunk szerint kilenc megállapodást sikerült megkötni. Az érintett cégeknél 9,3-13,5 százalékos emelésről tudtak megállapodni. A minimálbér 8 százalékos emelése többnyire igazodási pontnak számít a munkáltatók részéről. Az eddigi bérfejlesztések nem csupán elmaradnak a tavalyi 15-20 százalékos emelésektől, hanem jóval kisebb létszámmal is számolnak a cégek. Azok a 400-1800 fős foglalkoztatók, amelyeknél eddig létrejött bérmegállapodás, 150-300 fővel kevesebb dolgozóval működnek a tavaly év eleji létszámhoz képest. Az ágazatunkban nagy a bizonytalanság. Nem lehet biztosan tudni, hogy komoly visszaesés jön-e, vagy csak átmeneti megtorpanásról van szó. A cégek ezért - az Elektrolux és a Dunaferr kivételével - csoportos létszámleépítést ugyan nem terveznek, de a megüresedett helyeket nem töltik fel, a lejárt munkaszerződéseket nem hosszabbítják meg. A Vasas ragaszkodik a kétszámjegyű béremeléshez, hiszen már tapasztalható az árak jelentős növekedése, például az élelmiszerek átlagosan 15 százalékkal lettek drágábbak.

A témáról bővebben itt olvasható.

Érezhető feszültség a magyar iparban

Ma reggel ismét az ATV Start vendége volt László Zoltán Vasas alelnök. A kecskeméti Mercedes kapcsán felröppent a hír, hogy létszámleépítés kezdődött. Erről és az ezt kiváltó okokról faggata a riporter az alelnököt. László Zoltán elmondta, hogy sem a Mercedesben, sem más autóipari cégnél nem jelentettek be csoportos létszámleépítést. Egy passzív leépítés folyik már hónapok óta a feldolgozóipar területén, ami adhat okot aggodalomra, de jelentős elbocsájtásokról nincs tudomásunk. Az ágazatunkon belül érezhető, hogy a techológia fejlődés beindult, sok munkafolyamatnál ez már az élőmunka kiszorításával jár. Ez egy trend, amivel számolni kell. A jövőben kevesebb és magasabban kvalifikált munkaerőre lesz szükség. Ez feszültséget okoz, ami a beszállítóknál még jobban érezhető. A teljes riport itt megtekinthető.

A tb törvény visszavonását követeli a szakszervezet

A Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) embertelennek tartja a társadalombiztosítási ellátásról szóló új törvényt. Az új jogszabály csaknem félmillió embertől vonja meg az orvosi ellátást. Ez a törvény a beteget az orvos ellen, a munkavállalót a munkáltató ellen, az egészséges embert pedig a beteg ellen fordítja - írták a szakszervezet közleményében. A MASZSZ elnöke szerint az új tb-törvény üzenete az, hogy akinek nincs pénze a gyógyulásra, az haljon meg. Az orvosi kamara szerint is rossz ez a változtatás, és Budapest főpolgármestere is nyílt levelet írt Áder Jánosnak, hogy ne írja a lá a törvénymódosítást.

Nem luxustáska - segítsük nőtársainkat!

A Vasas Nőbizottsága női tagjai figyelmébe ajánlja a  #nemluxustaska kampány felhívását. Az akció célja, hogy rászoruló nők­nek egy táskába összecsomagolva alapvető női higiéniás és feh­érnemű csomagot gyűj­tenek, amit a kampány után a Magyar Máltai Szeretetszolgálat segítségével a nehéz körülmények között levő nőknek adományoznak országszerte. A http://nemluxustaska.hu/ honlapon megtalálható minden információ az akcióról. Itt megnézhetitek a három szervező által publikált videót is, ami bemutatja a kampányt és megismerhetitek magukat a kezdeményezőket is. Az esemény facebook oldala itt található

Javasoljuk, hogy akinek módjában áll, az segítsen. Kövesse a útmutatást és vegyen elő egy már nem használt ridikült, töltse meg a kért higiénés termékekkel és jutassa el a számára legegyszerűbb módon az akcióban megjelölt helyek valamelyikére. Ha koordinálásra, segítségre van szükségetek a gyűjtés kapcsán keressétek a Vasas Nőbizottságának ügyvivőjét ezen az elérhetőségen: kovacs.aniko@vasasok.hu

Együtt vagyunk jók, együtt jók vagyunk! Hajrá Vasas!

Ma egyeztetnek a minimálbérről

Tavaly decemberben  két évre kötöttek megállapodás a minimálbér és a garantált bérminimum emelésének mértékéről a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának (VKF) résztvevői. Ez egy 8%-os emelésről szólt, amit akkor a felek közül a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MaSZSZ) nem fogadott el. A kormány által korábban előrejelzett gazdasági mutatók másként alakulnak, mint várták. Ebben az esetben pedig felül lehet vizsgálni a megállapodást, amit a MaSZSZ kezdeményezett is. A VKF mai ülésén emiatt ismét megkezdődnek a tárgyalások a jövő évi béremelésekről. Várhatóan azonban az idén is a tavalyihoz hasonló maratoni tárgyalássorozatra kell számítani. Ez nagyfokú bizonytalanságra ad okot a cégeknél. Most tehát mindenki arra vár, hogy kiderüljön mennyivel is kell majd növelni a legkisebb béreket.

Kijátszották a melóst

Kordás László, a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MaSZSZ) elnöke szerint a kormány és a munkaadók kijátszották a dolgozókat, így maradt a korábbi megállapodás szerinti 8 százalékos minimálbér emelés. Mint ismeretes, 2020.  január 1-től a bruttó minimálbér 149 ezerről 161 ezer forintra emelkedik, a bruttó bérminimum pedig 195 ezerről 210 600 forintra nő. A MaSZSZ elnök szerint azonban ez elfogadhatatlan, mert a kormányzati oldal a szakszervezetek kérése ellenére sem hívta össze a feleket és nem tárgyalta újra a bérmegállapodást. Pedig indokolt lett volna az újratárgyalás, mivel a gazdasági mutatók (GDP, infláció, termelékenység) a tervezettől összességében 2 százalékkal eltérnek. A többletteljesítményből a kormányzat részesül az adóbevételeken keresztül, a vállalkozások a nyereség révén kasszíroznak, a munkások azonban hiába dolgoznak többet, mégsem nő a keresetük. A legnagyobb gond, hogy bár jelentősen emelkedtek a hazai bérek, európai összehasonlításban még mindig nagyon alacsonyak, és a régióban is jelentősen le vagyunk maradva. Kiemelendő továbbá, hogy tavaly 1,5 millió magyar vitt haza kevesebbet, mint a létminimum. A 24.hu teljes cikke a témában itt olvasható.

Képzés a Dél-alföldi régióban

2019 december 9-én a Knorr Bremse kecskeméti gyárában tartott rendezvényen három alapszervezet (Knorr-Bremse, AGRIKON KAM, Freudemberg)  15 tisztségviselője kapott betekintés a szakszervezeti alapismeretek, kampányok, akciók és a tagszervezés témakörébe. A képzést a Vasas és a TPI Győr Nonprofit Kft. közösen rendezte meg, ezúton is köszönjük a TPI segítségét! A rendezők és a résztvevők megállapodtak, hogy a jövő év folyamán négy alkalommal fognak találkozni, további szakszervezeti ismeretek elsajátítása céljából. A képzés előadói: Klein Magdolna (TPI) Gede Richárd (Vasas)  és Bere Ferenc (Vasas) voltak.

Várhatóan marad a nyolc

Ha nem sikerül egyezségre jutnia a munkavállalói és a munkaadói érdekképviseleteknek, akkor jövőre is nyolc-nyolc százalékkal emelkedhet a minimálbér és a garantált bérminimum összege a 2018 végén megkötött, kétéves egyezség értelmében. A kormány ugyanis az év végéig csak abban az esetben hívja össze a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának ülését, amennyiben a képviseletek ezt maguk kezdeményezik. Erre pedig nem sok az esély, mert az álláspontok nem közeledtek. A munkáltatói érdekképviseletek nem kívánnak eltérni a korábbi megállapodástól, a szakszervezetek viszont a főbb gazdasági mutatókra hivatkozva 2 számjegyű emelést követelnek. A 2020-as minimálbér és garantált bérminimum pontos összegét várhatóan a december utolsó napján megjelenő Magyar Közlönyben hirdetik majd ki.

Jótékonysági akció

Kedves Tagtársak, Kollégák!

Bizonyára sokan egyetértünk abban, hogy tagnak lenni nem csak annyit jelent, mint segíteni egymáson, tenni valami jót egymásért. Amennyire fontos szerepünk van a munkahelyeken, annyira lényegesen formálhatjuk a társadalmat is.

Mi Vasasok gyakran találkozunk olyan nehéz életkörülményekkel, látunk olyan sorsokat, melyeknél tudjuk: a munka világában való segítség nem lesz elég. Éppen ezért többen próbálunk a munkahelyeken túl is gondoskodni a másikról, de a lehetőségeink és erőforrásaink végesek.

Viszont megtehetjük azt, ami egyébként is mozgalmunk alapvetése: csinálhatunk együtt valami nagyszerűt! Összefoghatunk olyan célért is, ami túlmutat a munkahelyeken, de megismerteti mindenkivel, hogy milyen közösség is a Vasasok nagy családja!
Épp ezért ma, az Önkéntesek nemzetközi napján megkérjük az ország összes Alapszervezetét és Vasas tagját, hogy csatlakozzon 2019-es karácsonyi akciónkhoz!

Csoportos létszámcsökkentés a zalai cégnél

2020 elején csoportos létszámleépítésre készül a zalaegerszegi Eckerle Automotive Zala Kft. 225 zalaegerszegi munkavállalót arról tájékoztattak, hogy a vezetés december 3-án csoportos létszámcsökkentés végrehajtásáról határozott. A cég előzetesen, november 11-én jelezte, a munkavállalók képviselőnek, hogy bajvan. Az intézkedéssel kapcsolatban tárgyalások is folytak három alkalommal, november 18-án, 27-én és december 3-án. Itt a munkáltató jelezte, hogy a csoportos létszámcsökkentés elkerülésére lehetőséget nem lát. A cégvezetés azt is jelezte, hogy aktív egyeztetéseket folytat a Zalaegerszegi Járási Hivatal Foglalkoztatási Osztályával a leépítés következményeinek enyhítési lehetőségeiről.

bakony.jpgcib.jpgcontessa_vasas.jpgcorvin_logo.jpggosztolavasas.jpghoteleuropa.jpgpraktikervasas.jpgvodafone.jpgbakony.jpgcib.jpgcontessa_vasas.jpgcorvin_logo.jpggosztolavasas.jpghoteleuropa.jpgpraktikervasas.jpgvodafone.jpg
TOP